Hölvényi: a közös cselekvés lehetőségét keresi a békés együttélésről szóló nyilatkozat

Belföld, 2019.12.13

A közös pontokat és a közös cselekvés lehetőségét keresi az idén februárban Ferenc pápa és Ahmad et-Tajjeb szunnita imám által, az emberi testvériségről a világbéke és a békés együttélés érdekében aláírt nyilatkozat - mutatott rá Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt EP-képviselője pénteken a témában rendezett konferencián a Budapesten.

Az Abu-Dzabiban megrendezett vallásközi találkozón szignált nyilatkozatban a felek hitet tettek a béke és az együttélés mellett.

Hölvényi György rámutatott: a dokumentum nem egy szerződés, és nem két vallás közötti több évtizedes teológiai párbeszéd eredménye. Két olyan ember írta alá, aki a saját világvallását képviseli, és a világért felelősséget érez - hangsúlyozta.

Hölvényi György kitért arra is, hogy nem vallási vitát kívánnak generálni, hanem a közös pontokat, és a közös cselekvés lehetőségeit keresik.

A kereszténydemokrata politikus kiemelte: a dokumentumban rögzítették minden ember méltóságának elismerését, és megerősítették azt is, hogy kelet és nyugat között jó kapcsolatra van szükség a vallási és polgárjogok teljes védelme érdekében.

A dokumentum az egyes embernek szól, ilyen szemlélettel érdemes olvasni - hangsúlyozta az EP-képviselő.

Megjegyezte: Európában egyre inkább azzal szembesülnek, hogy azt még elfogadják, ha valaki a vallással szeretne foglalkozni, de az Európai Parlament politikai kultúrájában jelentőséget nem igazán tulajdonítanak neki. Szerinte ez ugyanakkor átmeneti helyzet, és nem tartható, mert az egész világ másként gondolkodik Európát leszámítva.

Michael A. Blume apostoli nuncius kiemelte: Ferenc pápa régóta ismert arról, hogy milyen jelentőséget tulajdonít a vallásközi párbeszédnek.

A dokumentum mérföldkő a vallásközi párbeszéd területén - hangsúlyozta a nuncius, hozzátéve: az aláírók hite "táplálta" szemben a való világ eseményeivel.

Azt kérik a világ vezetőitől a dokumentumon keresztül, hogy vállalják a tolerancia és a béke kultúrájának terjesztését - jelezte a nuncius, aki egyúttal kulturális párbeszédet sürgetett minden szinten.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök arról beszélt, hogy hiteles tanúságtétel a dokumentum, amelyet két vallási vezető írt alá, akiket összeköt az egyistenhit.

A nyilatkozat egyik célja, hogy nyilvánvalóvá váljon, nem a lehet vallásokat okolni a világban jelenlévő konfliktusokért - mutatott rá.

Nem a vallások a felelősek mindezekért, legfeljebb arról lehet szó, hogy a vallásokat felhasználják negatív célokra - hangsúlyozta a püspök.

Abdulhamid Abdulfattah Kazim Abdulfattah Almulla, az Egyesült Arab Emirátusok budapesti nagykövete jelezte: országának elnöke 2019-et a tolerancia évének nyilvánította, és kinyilatkoztatta, hogy ezt a törvényhozásban is meg kell jeleníteni, minden területen a párbeszédet, a nyitottságot kell erősíteni.

A pápa és az imám által aláírt dokumentum célja, hogy az emberi kapcsolatokat a párbeszéd mentén javítsa, erősítse a népek közötti harmóniát - hangoztatta, hozzátéve: szeretnék, ha az egyes népek békében élnének egymással. Fontos, hogy ne használjon fel senki vallásokat háború vagy szélsőséges tevékenység igazolására - rögzítette a nagykövet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!