Hornung Ágnes: egyre többen önkénteskednek Magyarországon

Belföld, 2022.12.05

A közösségért végzett munka egyre népszerűbb Magyarországon, minden harmadik magyar önkéntesekedett már, ezzel pedig európai viszonylatban élen jár az ország - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Hornung Ágnes a Családbarát Magyarország Központ által alapított Önként jöttem-díj átadóján azt mondta, az ENSZ azért nyilvánította december 5-ét az önkéntesek nemzetközi napjává, hogy felhívja a figyelmet azokra, akik ellenszolgáltatás nélkül segítenek másokon.

Az ENSZ-hez hasonlóan a magyar kormány is erősíteni szeretné ezt a szemléletmódot, és követendő példaként szeretné felmutatni az önkéntességet - emelte ki.

Elmondta azt is, hogy az idén februárban több mint 12 ezer szervezet fogadott önkénteseket, és egy 2018-as kutatás szerint 3,6 millió felnőtt magyar végzett már önkéntes munkát. Minden munka során fontos a megerősítés, hogy helyes az irány, jó az út, hatékonyak az eszközök és nincs ez másként az önkéntes tevékenységgel sem, ezért fontos az Önként jöttem-díj - hangsúlyozta Hornung Ágnes.

Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője arról beszélt, hogy az önkéntesek nem tapsot, elismerést, anyagi ellenszolgáltatást várnak, de fontos az elismerésük és az önkéntes munka népszerűsítése. Az önkéntes munka azért jó, mert egyebek mellett önismeretre tanít, segít megismerni, hogy miben vagyunk jók, megtanulhatunk csapatban dolgozni és fejleszti az empátiát is - sorolta.

Az ügyvezető beszámolt arról, hogy a 2016-ban alapított díjra a lakosság az idén 54 szervezetet jelölt, közülük négyet választott ki a központ. A közönség szavazatai alapján a győztes a Végeken Egészséglélektani Alapítvány lett, amely a koronavírus-járvány alatt lelki elsősegély-vonalat hozott létre pszichológusok és pszichiáterek bevonásával egészségügyi és szociális dolgozóknak, valamint telefonon és online nyújt segítséget tapasztalt védőnőkkel a gyereket nevelő családoknak.

Székely András, a Végeken Egészséglélektani Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy a Kopp Mária pszichológus, orvos által 1991-ben alapított szervezet a "végeken élőknek" próbál segítséget nyújtani, azoknak, akik számára a többségnél nehezebben elérhető a segítség.

Hozzájuk bárki fordulhat, akinek segítségre van szüksége, ugyanakkor azt látják, hogy a segítségkérés kultúrája nagyon hiányzik Magyarországon - tette hozzá.

A 2020 elején egészségügyi dolgozóknak indított lelki elsősegély-vonallal kapcsolatban kiemelte, hogy sok, korábban segítő szakmában dolgozó, de akkoriban munkáját elvesztett ember is bekapcsolódott a munkájukba, így a reméltnél is több pozitívuma lett a kezdeményezésnek - mutatott rá.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!