Hőség - Rétvári: magasabb fokozatba kapcsolt a szociális és egészségügyi hálózat

Belföld, 2018.07.30

A hőség miatt kiadott vörös kódot követően magasabb fokozatba kapcsolt a szociális és egészségügyi hálózat - mondta Rétvári Bence az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára hangsúlyozta: ez azt is jelenti, hogy a rászorulókat, így a hajléktalanokat is, eredeti funkciójától függetlenül bármelyik szociális intézménynek be kell fogadnia. Ugyanakkor aktívabbak a szociális munkások a közterületeken. Emellett a klimatizált helyiségekről, vízosztó-pontokról, párakapuk, ivókutak elhelyezkedéséről információt nyújtó diszpécserszolgálat kezdte meg a működését - tette hozzá.

Az államtitkár figyelmeztetett arra, hogy mindenki fokozottan figyeljen a környezetében élő idősekre, a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőkre, illetve a kórházak vezetőinek is kötelességük óvni az egészségügyi dolgozók egészségét.

Eszerint a kórházakban a feladatok többségét, lehetőség szerint a reggeli, vagy az esti órákban kell ellátniuk az ápolóknak és gondoskodni kell a folyadékpótlásukról.

Ez utóbbi a betegek és a látogatók esetében is fontos feladat - fűzte hozzá.

Arról is szólt, hogy a kórházépületek felújítása, szigetelése nyomán, ma sokkal jobb a helyzet az intézményekben, mint 6-8 éve, illetve korszerűsödött a mentők járműparkja is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!