Idén programkavalkád várja a szegedieket a városnapi rendezvényeken

Belföld, 2018.05.11

163 borász kínálja majd nedűit az egy hét múlva kezdődő Szegedi Borfesztiválon. A Szeged Napjához kötődő eseményekről, fesztiválokról pénteken délelőtt tartottak sajtótájékoztatót.

Szegedi Borfesztivál 2018 sajtótájékoztató
Németh István,  a fesztivált szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy rekordszámú borászat jelezte részvételét az idén. A 163 termelő mellett sokakat vissza kellett utasítani, ugyanis a Széchenyi teret lassan kinövi a fesztivál. A téren három színpadot állítanak fel, ahol többek között Radics Gigi, Pál Dénes, Kökény Attila, Kamarás Iván, a Dollár Boys és a Belmondo együttes ad koncertet.

Közel 250 különböző program várja az érdeklődőket, melyek közül kiemelkedik a Dóm téri Kavalkád kínálata, ahol fellép Rúzsa Magdi Charlie, valamint Malek Andrea is. A Dóm téri programok látványos színfoltja lesz a május 26-i tűzijáték. A Belvárosi hídon május 26-án és 27-én a Szeged-napi ünnepségsorozat részeként 19. alkalommal vonulhatunk át nézelődve, vásárolgatva az egyik partról a másikra. Ezúttal több mint 200 árus kínálja majd portékáit.

Lesznek sportversenyek is az ünnepségsorozat részeként. Így például ismét megküzdenek egymással a Tiszán a szegedi sikersportok képviselői. A sárkányhajó viadalt az újszegedi Partfürdőről, illetve a Belvárosi hídról nézve izgulhatja végig a közönség és a csapattársak. Szintén a partfürdőn lesz az idei gyereknapi piknik május 26-án és 27-én. Magyar Honvédség haditechnikáját is felvonultatja május 26-án, szombaton. Az érdeklődők egész nap ismerkedhetnek a katonák életével, fegyverzetükkel és technikájukkal.
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!