Illegális bevándorlás - Kovács Zoltán: a kormány bebizonyította, hogy a határok megvédhetők

Belföld, 2018.03.08

Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint a kormány bebizonyította, hogy a határok megvédhetők, ehhez lehet megfelelő jogszabályi hátteret alkotni, és el lehet kerülni azt a típusú jogértelmezést, amelyből "beláthatatlan következményekkel járó és további meghívást jelentő" rendszer alakul ki.

Kovács Zoltánt az M1 aktuális csatornán csütörtökön az ENSZ globális bevándorlási javaslatcsomagjáról kérdezték, a kormányszóvivő azt mondta: a dokumentum "bizonyos értelemben" különbséget tesz a gazdasági bevándorlók és a menekültek között, ugyanakkor azt a veszélyt rejti magában, hogy "felpuhítja" azokat a határokat, amelyek elválasztják egymástól a valóban rászorulókat és az illegális, illetve gazdasági migránsokat.

Hangsúlyozta: azok, akik világkormányzatban gondolkodnak, akiknek ideológiájában "a látszólagos emberbaráti és humanitárius felfogás érvényesül", ezeket az elvi nyilatkozatokat nagyon hamar jogszabályokba, majd pedig a gyakorlatba ültetik át, ezért lépnek fel ellene határozottan.

Szerinte Európa ebben a csapdában van két és fél éve, azzal "áltatja magát", hogy menekülteken segít, miközben tudható, hogy az Európába érkezettek túlnyomó többsége nem jogosult jogi védelemre, ők gazdasági migránsok, akikre valójában azoknak az országoknak sincs szükségük, amelyek egyébként munkaerőhiánnyal küzdenek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!