Illegális bevándorlás - Módosítana a belügyminiszter a határon lefolytatott eljárások szabályain

Belföld, 2016.05.03

Törvénymódosítást nyújtott be a parlamentnek Pintér Sándor belügyminiszter a "határon lefolytatott menekültügyi eljárás széles körben való alkalmazhatóságának megvalósításához szükséges törvények módosításáról". A javaslat kedden került fel az Országgyűlés honlapjára.

A belügyminiszter a menedékjogról szóló törvényjavaslatot úgy változtatná meg, hogy az idegenrendészeti hatóság nem utasítaná ki azt a jogszerűtlenül Magyarországon tartózkodó harmadik országbeli állampolgárt, akit a külső határ szerinti határvonaltól, illetve határjeltől számított 8 kilométeres sávon belül feltartóztatnak, majd miután átvezetik az államhatár rendjének védelmét biztosító létesítmény kapuján, kérelmet nyújt be.

A javaslat az államhatárról szóló törvényt is módosítaná úgy, hogy a rendőr az említett sávon belül feltartóztathatja a Magyarország területén jogellenesen tartózkodó külföldit, és őt az államhatár rendjének védelmét biztosító létesítmény legközelebbi kapuján átkísérheti, kivéve, ha bűncselekmény elkövetésének gyanúja merül fel vele szemben. Ha bűncselekmény gyanúja merül fel, a rendőr nem élhet ezzel a lehetőséggel, egyéb intézkedési kötelezettségének kell eleget tennie.

A törvényjavaslat indokolása szerint a tömegesen illegálisan érkező menedékkérők esetében indokolt volt megteremteni a határon történő eljárás speciális szabályait, amelyek lehetővé teszik, hogy a menekültügyi eljárások gyorsan lefolytathatóak legyenek.

Az előterjesztés rögzíti: a módosítások célja a határon lefolytatott eljárások széles körben való alkalmazhatóságának biztosítása.

A szabályozás az államhatár védelmét nyújtó létesítmény kapuján átkísért emberek részére lehetőséget teremt a határon lefolytatott eljárás szabályainak alkalmazására, a menedékjog iránti kérelem benyújtására - rögzíti a javaslat indoklása.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!