Intenzíven zajlik a szegedi Móra Ferenc Múzeum felújítása

Belföld, 2019.07.20

Ütemterv szerint és intenzíven zajlik a szegedi Kultúrpalota felújítása. A munkálatok alakulásáról a kivitelező Bodrogi Bau Kft. munkatársa tájékoztatta a sajtó képviselőit csütörtök délelőtt.

Móra Ferenc Múzeum felújítás
A sajtóbejáráson közelről is megtekinthetőek voltak a felújítási munkálatok, különös tekintettel a homlokzatra és a belső térben zajló munkákra, ahol folyamatosan dolgoznak a szakemberek.



A felújítás során a múzeum főépülete, valamint a Vár turisztikai célú fejlesztése történik meg, melyet 899 millió forint vissza nem térítendő összeggel támogat az Európai Unió. Ehhez Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata további több, mint 500 millió forintos saját forrással járul hozzá.

A beruházásnak köszönhetően felújítják kívülről a Móra Ferenc Múzeum épületét, valamint új kiállításokat és egy kilátót is létrehoznak. A Vár és Kőtár szintén megújul majd, és itt is új kiállítás fogja várni a látogatókat. A projekt célja a két épület turisztikai célú fejlesztése, látogatóbarát- és élményelemekkel történő bővítése.  

Basics Ákos, a Bodrogi Bau Kft. kivitelezés vezetője kérdésünkre elmondta, hogy a felújítási munkálatok előre láthatólag 2020. január 13-án zárulnak le.
(Webrádió)

Címkék

Szeged Móra Ferenc Múzeum felújítás
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!