Ismét bevezethetik a napijegyet a szegedi parkolásban

Belföld, 2017.10.31

A Jobbik üdvözli azt a módosító javaslatot, mely szerint ismét lehetne napi jeggyel parkolni Szegeden a sárga zónában.

A párt már régóta küzd a napi fizető parkolási lehetőség visszaállításért, és most az SZKT, illetve a városvezetés is hajlik arra, hogy módosítsanak az új automaták üzembe helyezésekor kialakított rendszeren.

Tóth Péter, Jobbik országgyűlési képviselőjelölt, önkormányzati képviselő, illetve Rácz Tibor, a közgyűlés városüzemeltetési bizottságának külsős tagja sajtótájékoztatón jelentették be, hogy nagy eredménynek tartják a módosítás benyújtását. Hétfőn délelőtt a szakbizottság ülésén Majó-Petri Zoltán, az SZKT ügyvezető igazgatója röviden ismertette a parkolási tapasztalatokról készült elemzés főbb pontjait. Kiemelte, hogy a két zónában munkanapokon átlagban 6 ezer tranzakciót indítanak el, ezek fel mobilos fizetés, a másik az új automatáknál történik.

Közel nyolcvan százaléka az autósoknak egy óránál kevesebbet tartózkodik a parkolóban, kicsit kevesebb, mint húsz százalék egy óra és két óra közötti időt tölt a parkolóhelyen, és körülbelül az autósok tizede parkol két óránál hosszabb ideig. A szakértői jelentés szerint érdemes megfontolni, hogy visszaállítsák-e a napi jegy konstrukcióját, ugyanis a sárga zónában találhatók olyan közintézmények, ahol sokszor hosszú időt töltenek az autósok. Ez különösen a klinikák környékére igaz, ahol egy kicsit távolabb parkolva az épületektől már sárga zónában kell fizetni. Majó-Petri ezért javasolja a közgyűlésnek, hogy a sárga zónában lehetőség nyíljon napijeggyel parkolni.

A változtatásra legkorábban jövő év március 1-én kerülhet sor, ugyanis a műszaki átállásra minimum 60 napra van szüksége az informatikai fejlesztő cégeknek, és az idén már aligha foghatnak hozzá a munkához. A napijegy ára 1320 forint lehet, és munkanapokon 8 és 18 óra között lenne érvényes.

A Jobbik támogatja a változtatást, de további hiányosságokra hívja fel a figyelmet. Szeretnék például, hogy az elektromos autók ingyen vagy kedvezménnyel parkolhassanak, ugyanakkor az is kívánatos lenne, hogy több parkolóhelyet alakítsanak ki a belvárosban. A napijegyek újbóli bevezetéséről a végső szót az előterjesztésről a novemberi közgyűlés mondhatja ki.
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!