Jobbik: a felelősök viseljék az uniós forrásokkal kapcsolatos visszaélések következményeit!

Belföld, 2018.07.17

A Jobbik szerint az európai uniós forrásokkal való visszaélések következményeit azoknak kellene viselniük, akik érintettek az adott ügyletekben.

Bana Tibor, az ellenzéki párt alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján közölte, hogy a témában határozati javaslatot nyújtott be frakciótársával, Szilágyi Györggyel együtt.

Jelenleg Magyarországot 100-150 milliárd forintos büntetés fenyegeti, és ezt "tisztességes honfitársainknak" kell visszafizetniük - fogalmazott, hozzátéve: az lenne méltányos, ha azok viselnék a szankciót, akik érintettek. Felidézte: az Európai Csalás Elleni Hivatal, valamint az Európai Bizottság auditorai vizsgálatokat végeztek, amelyek során kiderült, hogy sok pályázattal kapcsolatban komoly visszásságok, visszaélések történtek.

Bana Tibor szerint ez nem meglepő, hiszen a Fidesz és az Orbán Viktor vezette kormányok "a korrupció melegágyaként tekintettek az uniós források felhasználására", így osztották el ezeket a pénzeket.

A Fidesz és a kabinet elsődleges szempontja az volt, hogy "a hozzájuk köthető oligarchák részesüljenek ezekből a támogatásokból, közben pedig a másik oldalról a magyar kis- és középvállalkozások fuldokoltak a bürokrácia mocsarában" - fogalmazott a Jobbik alelnöke.

Azt mondta, az ellenzéki párt ifjúsági tagozatának tagjai azért osztogatnak csekkeket a sajtótájékoztató közben, hogy kifejezzék azon véleményüket, ha marad a jelenlegi helyzet, akkor minden egyes választópolgárnak 10 ezer forintjába kerül a kormány és az érintett magánszemélyek felelőtlensége.

Bana Tibor kitért arra, hogy az EU 2021-2027-es költségvetési időszakában komoly forrásmegvonás érintheti Magyarországot a jogállamisági mechanizmus bevezetésével összefüggésben.

A "nemzeti néppárt" álláspontja az, hogy csatlakozni kellene az európai ügyészséghez - hangoztatta, hozzátéve: az eddigi reakciókból ugyanakkor azt szűrték le, hogy a kormány "a korrupt rendszer fenntartása miatt mereven elzárkózik" ettől.

Szorgalmazta, hogy valóban a magyar kis- és középvállalkozások részesüljenek az uniós támogatásokból.

A kutatás-fejlesztésre, az innovációra, az egészségügyre, az oktatásra, a szociális szférára, valamint a bérek felzárkóztatására kellene helyezni a hangsúlyt - tette hozzá Bana Tibor, jelezve: a Jobbik ezért küzd majd, és az európai parlamenti választás kampányában is ezt állítja a középpontba.

Kérdésre az alelnök erős túlzásnak nevezte azt a kijelentést, hogy rengetegen léptek ki a pártból.

A jobbikosok úgy gondolják, hogy nekik a saját dolgukat kell tenniük, és nem a Mi Hazánk Mozgalom vagy más pártok ügyeivel, programjaival szükséges foglalkozniuk - jegyezte meg. Kijelentette, hogy a Jobbik frakciója erősebb és egységesebb, mint valaha, és sok új alapszervezet alakult, elsősorban vidéken.

Az Állami Számvevőszék által kiszabott büntetés befizetésére gyűjtött 100 millió forint felhasználásáról a párt gazdasági igazgatója tud pontos választ adni - reagált egy másik felvetésre. Bana Tibor azt mondta, nem lehet sarkosan fogalmazni, kijelentve, hogy a bírság a Jobbik előző vezetésének a hibája.

A számvevőszék büntetése szembe megy a jogállamisági normákkal - értékelt.

A párt anyagi helyzetére vonatkozó egyik kérdésre az alelnök úgy felelt: "valóban nem vagyunk jó helyzetben, ezt el kell ismerni".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!