Jobbik: azonnali kilakoltatási moratórium kell

Belföld, 2018.08.14

A devizahitelek miatti kilakoltatások azonnali leállítását sürgeti a Jobbik.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, azt kívánják elérni, hogy egyenként vizsgálják felül ezeket a szerződéseket, számolják ki, hogy felvételkori árfolyam alapján mennyit fizetett vissza az adós, meghaladja-e ez a tartozás összegét, és ezt követően kártalaníthatják azokat, akikkel a jogosnál többet fizettettek a pénzintézetek.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, a kilakoltatások leállításával az érintettek nem csúsznak át a munkaerőpiacról a szociális támogatásra szorulók táborába, valamint nem fenyegeti őket az a veszély, hogy lakás híján a gyámügyi szervezet állami gondozásba veszi gyermekeiket.

Z. Kárpát Dániel az általuk korábban is szorgalmazott bérlakásprogram fontosságát hangsúlyozva arról beszélt: félmillió ingatlan áll üresen Magyarországon, és ennek tizede hasznosítható is lenne.

A Staudt Gábor jobbikos képviselő elleni feljelentésről szóló sajtóhírekre vonatkozó kérdésre Z. Kárpát Dániel közölte: frakciótársa korábban első fokon már pert nyert az ügyben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!