Jobbik: a Fidesz-kormány sajnálja a pénzt az egészségügytől

Belföld, 2017.06.25

A Jobbik szerint az egészségügy azért van súlyos helyzetben, mert a Fidesz-kormány sajnálja arra a pénzt. Lukács László György, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap azt ígérte, hogy a Jobbik, ha kormányra kerül, biztosítani fogja a szükséges forrásokat.

A politikus budapesti sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány kampányszövegei szerint világszínvonalú a magyar egészségügy, valójában viszont csökkentett üzemmódban működnek kórházak. Bezárnak kórházi osztályok, előfordul, hogy az egészségügyi intézmény nem fogadja az érkező beteget, nem foglalkozik a szülő nővel és több napos hulla van a mosdóban - fogalmazott Lukács László György.

A helyzet súlyosságát az Állami Egészségügyi Ellátó Központ egy kiadványára hivatkozva érzékeltette, amelyből az olvasható ki, hogy az országban egymillió ember közúton nem tud félórán belül eljutni egy sürgősségi betegellátóhoz.

A vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a családok negyedének gazdálkodását romba döntheti egy nem várt nagyobb egészségügyi kiadás, mi több, ez az arány az Észak-Alföldön egyharmad is lehet - mondta a jobbikos politikus.

Az egészségügy problémája szerinte az, hogy hiányzik a működéshez és a dolgozók normális béréhez szükséges pénz, mert a kormány sajnálta arra a pénzt. 2010 és 2015 között a GDP-hez viszonyítva arányosan csökkentek az egészségügyre fordított források. A Fidesz azonban nem mutogathat visszafelé, hisz hét éve kormányon van - mutatott rá.

A Jobbik ezzel szemben - kormányra kerülve - önálló egészségügyi tárcát fog létrehozni és először is javítani fogja a szakdolgozók helyzetét, bér- és munkakörülményeit, hogy a pályán maradjanak - hangsúlyozta.

Lukács László György a sajtótájékoztatón nem tudott válaszolni arra az újságírói kérdésre, hol tartózkodik párttársa, a sajtóhírek szerint gyanúsítotti kihallgatásáról távol maradó Kovács Béla EP-képviselő.

Ugyanakkor elmondta: tudomása szerint az EU csalás elleni hivatalának vizsgálata annyit állapított meg, hogy az EP-képviselő adminisztratív hibát vétett dolgozók helyének bejelentése kapcsán. Ezért őt az EP korábbi elnöke, Martin Schulz írásbeli megrovásban részesítette és ezzel az az ügy lezárult - mondta, megjegyezve, hogy ezen kívül csak a kormány próbál ügyeket kreálni Kovács Béla körül.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!