Jobbik: a "Soros-terv" végrehajtása elleni határozat 95 százalékával egyet lehet érteni

Belföld, 2017.12.12

A Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint a "Soros-terv" végrehajtása ellen benyújtott parlamenti határozat 95 százalékával egyet lehet érteni, arra azonban nem látnak írásos utalást, hogy az Európai Parlament valóban azt hajtaná végre.

Staudt Gábor keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: noha a Fidesz és KDNP azt próbálta elhitetni, hogy az egész ellenzék "megrögzötten bevándorláspárti", pártja támogatta a kedden elfogadott határozati javaslatot.

Azt hangsúlyozta: a Jobbik mindig is bevándorlásellenes volt.

Kifejtette, hogy a határozat nagy részével egyetértenek, ugyanakkor szerintük a "Soros-tervre" utalást semmi nem támasztja alá. Abból, hogy A személy ugyanazt gondolja, mint B személy, nem következik, hogy az egyik a másik utasításait hajtaná végre - fogalmazta meg.

Staudt Gábor jelezte, hogy mindkét módosító javaslatukat elutasították, ezek egyike a letelepedési kötvény elutasítására vonatkozott, a másik pedig, hogy vegyék ki a "Soros-tervre" hivatkozást, mert szerintük mindegy, kinek a terve alapján akarnak betelepíteni. A kormánypárti előterjesztők egy véleményt kiemelnek, miközben nem beszélnek például Juncker-tervről - tette szóvá.

A Jobbik politikusa az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tiltott pártfinanszírozással összefüggő jelentéstervezetére utalva megjegyezte: a külső mellett belső támadások is veszélyeztetik a demokráciát és a jogállamiságot. Értékelése szerint az ÁSZ megrendelést teljesített, ezért arra szólította fel a miniszterelnököt, hogy engedje el a Jobbik ellehetetlenítésének tervét.

A frakcióvezető-helyettest kérdezték arról, hogy sajtóhírek szerint a Momentum is részt venne a Jobbik által péntekre szervezett demonstráción. Azt felelte: mindenkit szeretettel várnak, mert szerinte itt nem a pártról, hanem a magyar demokrácia és jogállamiság melletti kiállásról van szó.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!