Jobbik: bérlakásépítési programra van szükség

Belföld, 2017.12.05

A Jobbik bérlakásépítési program igényét fogalmazta meg és kedvezményezné egyes ágazatok dolgozóit a bérleményhez jutásban.

Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke kifejtette: bérlakásépítési programjukban egy évtizedes távlaton belül bármely fiatal saját tulajdonú lakást szerezhet a bérlemény megvásárlásával, ami az idősebb korosztálynak is hatalmas teherkönnyítés lenne, mert ma a fiatalok az ő segítségükre szorulnak, ha önálló lakást akarnak.

Újragondolnák a szolgálati lakások rendszerét is - mondta, hozzátéve: akadálytalanná tennék az egészségügyi dolgozók, tanárok, bölcsődei és óvodai gondozók bérleményhez jutását, hogy a lakhatási válság ne legyen akadálya az országban, illetve a pályán maradásuknak.

A jobbikos politikus halaszthatatlannak tartotta egy szociális szempontú pontrendszer bevezetését, amelyben előnyt kapnának azok a bérlők, akik kiemelt társadalmi hasznosságú pályán dolgoznak.

A bérlakásépítéseket központi anyagbeszerzéssel, a magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozások bevonásával valósítanák meg, utóbbiaknak adókedvezményt biztosítanának a folyamatban - ismertette Z. Kárpát Dániel.

Fontosnak nevezte az üres ingatlanállomány felmérését és a közfoglalkoztatás bevonása révén a felújításukat is. Ezen intézkedésekkel olyan szintre emelkedne a bérelhető ingatlanok száma, ami a mai albérleti árak mérhető csökkenéséhez vezetne - mondta.

Kitért arra is, hogy a szakma szerint 100 évente kellene kicserélődnie a teljes ingatlanállománynak, tavalyelőtt azonban 400 éves időtartammal lehetett számolni és a csok hatására is csak 300-350 évre csökkent.

Az alelnököt faggatták arról, kell-e következményekkel számolnia a pártban azért, amiért sajtóhírek szerint egy 2012-es fórumon arra utalt, hogy Izrael felvásárolja Magyarországot. Visszautasította, hogy antiszemita kijelentések hangzottak volna el. "Ha van valódi ügy, akkor van valódi konzekvencia; ha nincs valódi ügy, csak kreált újságírói kérdések, akkor pedig nincs miről beszélni" - fogalmazott, megismételve: nem szeretne 2011-es és 2012-es "elferdített idézetekre reagálni".

Kérdezték Morvai Krisztina visszavonulásáról is, amire azt felelte: különösen fontosnak tartja az EP-képviselő jogvédő munkásságát. Azt is mondta: nincs törésvonal a Jobbikban, alelnökként belső kohéziót érez.

Megkérdezték arról is, elhatárolódik-e a szexuális zaklatással vádolt Havas Henriktől. Azt válaszolta: nem látja azt a relációt, ami miatt el kellene határozódnia, az író nem a párt értelmiségi holdudvarának része. Megvárja, amíg a vádat kivizsgálják és ítélet születik, az viszont egyértelmű, hogy nem tud azonosulni azzal, ha valaki ilyet elkövet - mondta.

Arra pedig, hogy Havas Henrik könyvet írt Vona Gáborról, úgy reagált: mindezt "összemosni" ezzel "egészen komikus, az újságírói szakma egy új szintre emelése".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!