Jobbik: megalakult az európai béruniót kezdeményező polgári bizottság

Belföld, 2017.03.14

Megalakult az a polgári bizottság, amely jobbikos kezdeményezésre az európai béruniót tűzte ki céljául - közölte Gyöngyösi Márton, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője kedden Budapesten.

A nyilatkozat deklarálását megelőző nemzetközi konferencián Vona Gábor, a Jobbik elnöke köszöntötte a megjelenteket és hangsúlyozta, hogy az árak uniója már megvalósult az EU-ban, a cél, hogy a béreké is megvalósuljon, s ezáltal a munkaerő szabad áramlása jog legyen és ne kényszer.

Gyöngyösi Márton sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy a 8 tagú polgári bizottság indítja útjára azt az európai polgári kezdeményezést, amely az unió alapokmányaiban rögzítené az egyenlő munkáért egyenlő bért elvét. A testületnek a magyar mellett észt, lett, horvát, szlovák, lengyel, román és bolgár tagja van, ők politikai pártot, szakszervezetet, illetve civil szervezetet képviselnek.

A jobbikos politikus értékelése szerint ezek az országok közös múltra tekintenek vissza, a politikaival szemben a gazdasági, szociális és társadalmi rendszerváltás közel három évtizede nem valósult meg.

Szóvá tette, hogy a régió országai nem felzárkóztak, hanem leszakadtak, szerinte ez az uniós és nemzeti politikai elitek közös szégyene. Mint mondta, ma minden fiatal előtt két lehetőség áll: vagy elvándorol nyugatra, vagy eladósodik hazájában.

Gyöngyösi Márton felvetette, hogy a béruniót egyszerűbb lenne egy kormánynak érvényre juttatni az EU legfőbb döntéshozó szerveiben, de szerinte a feleknek nem áll érdekükben, hogy ezzel érdemben foglalkozzanak.

A felszólaló meghívottak valamennyien a gazdasági indokokkal motivált elvándorlást nevezték országuk legnagyobb problémájának.

Gyöngyösi Márton kérdésre a kezdeményezésük fatális félreértésének nevezte, hogy az unió hatáskörébe utalnának adóügyi jogköröket vagy lemondanának a szuverenitás egy részéről. Mint mondta, egy távoli célt szeretnének megfogalmazni, amihez később igazodnának a cselekvési tervek.

A jobbikos politikus kifejtette, hogy az Európai Bizottságnak 60 napja van a kezdeményezés elbírálására, s ha jóváhagyja, 1 éven belül 1 millió aláírást kell összegyűjteniük.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!