Jobbik: növelni kell a gyermeküdültetés arányát

Belföld, 2017.08.10

A Jobbik szerint növelni kellene a gyermeküdültetés arányát és a családoknak is lehetővé kell tenni, hogy együtt nyaraljanak - mondta Sneider Tamás, az ellenzéki párt alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus az Eurostatra hivatkozva közölte: a magyar családok több mint fele nem tud elmenni egy hétre üdülni, s ez 700 ezer gyermeket érint.

Hozzátette: a mostani kormány programjában idén 30 ezer gyermek vehet részt balatoni táborokban és további 40 ezren napközi táborokban, ami előrelépés a volt szocialista kormányhoz képest, azonban tovább kell növelni a számokat.

Sneider Tamás szerint a családoknak is lehetőséget kell teremteni, ezért a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítvány idén második alkalommal szervezett ilyen tábort és példát szeretne mutatni.

Egyúttal beszélt arról is: tisztázni kell Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (EKGYA) főtitkára ingatlanbérlési ügyét, mert szerinte nem elég, hogy kijelentette, hogy saját pénzéből állta a költségeket, arról is számot kellene adnia, hogy főtitkárként és ügyvezető igazgatóként mekkora fizetést kap.

A Jobbik alelnökét kérdezték párttársainak a nyugdíjasok radikalizálódásáról tett kijelentéseiről is. Mint mondta, nem ez a jó megfogalmazás, ugyanakkor vissza kell utasítani a fideszes rendezvényeken megtalálható, visszatetszést keltő jelenségeket.

Személyes példaként hozta, hogy standoláskor vannak olyan idősek, akik "nem a legmegfelelőbb hangnemben viszonyulnak" hozzá, de ez ellen szót emeltek más idősek, akik pont fordított állásponttal érkeztek.

Egy másik felvetésre visszautasította, hogy a párt lemondott volna a nyugdíjasok szavazatairól. Az érintettek döntő többsége elítéli azt, amit "néhány idős ember egy ilyen nemzeti ünnep során csinál", ezt a többséget a Jobbik tudja képviselni - fogalmazott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!