Jogász: a polgárközpontúbb közigazgatási bíráskodás a tét

Belföld, 2018.10.09

Hamarosan az Országgyűlés elé kerül egy olyan közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslat, amely az emberek számára egy polgárközpontúbb igazságszolgáltatás megteremtését biztosítja - mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 aktuális csatornán kedden.

A törvényjavaslat támogatja az önálló közigazgatási bíróságok megszervezését egy felsőbb bírósággal az élén, amelynek vezetője a Kúria elnökével lenne egyenrangú - tette hozzá.

Elmondta: a javaslat szerint a közigazgatási bíróság nem az Országos Bírósági Hivatal és Országos Bírói Tanács kontrollja alá tartozna majd, ezt a feladatot osztrák és német példára a minisztérium fogja ellátni. A bírói bérek rendezésére is lehet számítani a közigazgatási bíróságok létrejöttével Gulyás Gergely a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombati, a XIV. Magyar Jogászgyűlés záró plenáris ülésén tett nyilatkozata szerint - fűzte hozzá.

Ifj. Lomnici Zoltán emlékeztetett: a közigazgatási bíráskodásnak mély történelmi gyökere van Magyarországon, egy 1896-os törvény tette lehetővé, hogy felálljon a Magyar Királyi Közigazgatási Bíróság, amely a szocializmusig működött, 1949-ben megszüntették ezt az intézményt, majd egy 1991-ben elfogadott törvény megteremtette a mai közigazgatási bíróság alapjait.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!