Kásler Miklós: erős vidék erős iskolákkal és megbecsült pedagógusokkal lehetséges

Belföld, 2018.05.26

Erős vidék erős vidéki iskolákkal és elhivatott, megbecsült pedagógusokkal lehetséges - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások új minisztere a sárvári Tinódi Sebestyén Gimnázium és az Öregdiákok Baráti Köre hagyományos érettségi találkozóján, ahol a tárcavezető az Öregdiákok Baráti Köre elnökeként vett részt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közleménye szerint a találkozón a miniszter elmondta, a nemzeti kormány azért is kapott olyan erős felhatalmazást és bizalmat az áprilisi választáson, mert a magyar emberek is látják, hogy nemzetben, nemzedékekben, fővárosban és vidékben is gondolkodik.

Az új kormány célja, hogy a gyermekes családok és a gyermekeket tanító pedagógusok még inkább érezzék a megbecsülést, a támogatást - fejtette ki a miniszter.

Kásler Miklós felidézte, mióta nemzeti kormányzás van Magyarországon, az állam átvállalta az iskolafenntartás terhét a településektől, ezzel biztonságosabbá, kiszámíthatóbbá tette az iskolák működését és a pedagógusok életét is.

A tárca tájékoztatása szerint a miniszter beszélt arról is: országszerte megújulnak és épülnek az óvodák, iskolák. Csaknem 150 településen épül tanterem, tornaterem vagy tanuszoda, további több mint félezer iskolában indultak felújítások, nyelvi és informatikai fejlesztések. Digitális korszakváltás zajlik az iskolákban, ezeket a fejlesztéseket folytatni fogják.

A kormány tisztában van azzal, hogy a pedagógusok, különösen a vidéki kistelepüléseken dolgozó pedagógusok milyen értékes munkát végeznek - fogalmazott Kásler Miklós a közlemény szerint, hozzátéve, hogy 2013 és 2017 között a kormány a rendszerváltás óta a legnagyobb béremelést valósította meg az oktatásban, átlagosan 50 százalékkal nőtt a pedagógusok bére.

Az emberi erőforrások minisztere kiemelte: az új kormány azon fog dolgozni, hogy tovább tudja növelni a pedagógusok anyagi és erkölcsi megbecsülését. Tovább erősítik a pedagógus szakszolgálatokat, növelik a gyógypedagógusok számát, és ezáltal tovább javítják az oktatás színvonalát is - fejtette ki.

A kiszámítható életpályának köszönhetően egyre több fiatal választja hivatásának a pedagógus életpályát, rövid idő alatt 30 százalékkal nőtt a pedagógus szakra jelentkezők száma - mondta.

"Van jövője annak a nemzetnek, amely egyre több energiát fektet a gyermekekbe, meggyőződésünk, hogy a magyar nemzetnek csak a magyar gyermekekkel lehet jövője" - fogalmazott a tárcavezető.

Kásler Miklós azt is elmondta, ezután is számítanak a pedagógusok véleményére és javaslataira. Ezért hozták létre és folyamatosan bővítik a Köznevelési Kerekasztalt. Az iskolákat nem csak kívülről akarják megújítani, hanem belülről is. Hónapok óta a pedagógusokkal közösen zajlik az új nemzeti alaptanterv előkészítése, amelyben a lexikális tudás és a kompetenciafejlesztés egyaránt fontos - hangsúlyozta.

"Magyar hagyományokra épülő, korszerű oktatás a célunk, amely felkészíti a fiatalokat a munkaerőpiac kihívásaira, és egész életre szóló értékeket, iránytűt is ad számukra" - fogalmazott Kásler Miklós.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!