Kecskeméti kábítószer-kereskedőket ítéltek el Szegeden

Kék hírek, 2018.06.19

Jogerősen öt év börtönnel, illetve hét év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden jogerősen egy kecskeméti nőt és egy férfit, akik marihuánát, speedet és kokaint értékesítettek az alföldi városban.

A táblabíróság jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében mint társtetteseket mondta ki bűnösnek a vádlottakat.

A nő és a férfi élettársi kapcsolatban élt egy kecskeméti albérletben. A férfi 2015-ben és 2016-ban egy az eljárás során ismeretlenül maradt embertől rendszeresen különböző kábítószereket - marihuánát, speedet és kokaint - szerzett meg, hogy azokat közösen értékesítsék.

A vádlottak a drogokat műanyag tasakokban, digitális mérlegen kimért mennyiségben tárolták az általuk bérelt lakáshoz tartozó garázsban és a hűtőszekrényük fagyasztórészében elrejtve. Vevőik a megrendeléseiket a nő telefonjára adták le, majd a kábítószereket a vádlottak lakhelyén vagy a város különböző pontjain vették át, azokat rendszerint a nő vitte el az előre egyeztetett helyszínre.

A pár által eladott és az értékesítésre megszerzett kábítószer együttes hatóanyag-tartalma a jelentős mennyiség alsó határának több mint 2,3-szerese volt.

A táblabíróság döntésével - a nő két kiskorú gyermekére tekintettel - enyhítette a Kecskeméti Törvényszék által első fokon rá kiszabott hatéves büntetést.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!