Kék Pont: elindult a Száraz november, az alkoholmentes hónap

Belföld, 2017.11.03

Elindult a Száraz november elnevezésű kampány, amelynek célja, hogy a résztvevők egy hónapig ne igyanak alkoholt - mondta Dávid Ferenc szociológus, a Kék Pont Alapítvány munkatársa az M1 aktuális csatornán pénteken.

Kifejtette: a kampány elsősorban a kockázati ivóknak szól, akik egy héten három-öt alkalommal fogyasztanak alkoholt és egyszerre egy egységet, tehát egy pohár sört vagy három centiliter tömény italt. Alkoholfogyasztásuk problémássá válhat egy negatív életesemény, válás vagy a munkahely elvesztése esetén - tette hozzá.

Aki végigcsinálja a Száraz novembert, egy kicsit "legyőzi önmagát", és megváltozik a viszonya az alkoholhoz - mondta, hangsúlyozva: az illető nem lesz antialkoholista, de megtanul nemet mondani, megtanulja azt mondani egy társaságban, hogy "köszönöm, nem kérek", elindul a mértékletesség felé és sokkal jobban rálát arra, milyen a fogyasztása.

Hozzátette: a Száraz november kampány része az is, hogy ha valakinek nem sikerül végigcsinálnia, legalább foglalkozzon vele.

Dávid Ferenc azt mondta, az a jellemző, hogy akik teljesítik ezt a kihívást, sokkal kevésbé csúsznak vissza a napi alkoholfogyasztásba.

A szakember szerint fontos, hogy legyenek kormányzati programok, alkoholpolitika azért, hogy távol tartsa a fiatalokat az alkoholfogyasztástól, de ebben óriási a felelőssége a felnőtteknek, a családnak is, annak, hogy milyen példát mutatnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!