Időjárás
meteoblue
TV műsor

Kerékpárút épült négy dél-borsodi település között

Belföld, 2021.10.07

Négy dél-borsodi települést köt össze az a több mint 20 kilométer hosszúságú kerékpárút, amelyet csütörtökön adtak át a forgalomnak Mezőkövesd határában.

Kerékpárút épült négy dél-borsodi település között Mezőkövesd, Bogács, Cserépfalu és Bükkzsérc között most már biciklivel is biztonságosan lehet közlekedni, a kerékpárutat a négy település önkormányzata pályázaton elnyert több, mint egymilliárd forintból építette meg.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kerékpárút átadásán hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány ellenére a kormány nem a megszorítások, hanem a fejlesztések, munkahelyteremtések mellett döntött. Ez a kerékpárút az összefogás eredményeként épült meg, és ezt a kormány természetesen támogatta - tette hozzá.

Az elmúlt tíz évben összességében 1700 kilométer hosszúságú kerékpárút épült az országban, csak 2021-ben 220 kilométer hosszban. Az idén még 50 kilométernyi ilyen út átadása várható - ismertette.

A kormányszóvivő szerint minden ilyen beruházás a térségben élők komfortérzetét javítja, akár munkába járásról, akár kikapcsolódásról van szó. Hozzátette: a kormány a kerékpárutak építését számos pályázattal támogatja, és e beruházások a turizmust is fejlesztik.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: a fejlesztésnek köszönhetően tovább bővültek a lehetőségek Mezőkövesden és a dél-borsodi térségben is a kikapcsolódni és sportolni vágyóknak, a településeket összekötő kerékpárút hozzájárul mind Mezőkövesd, mind a térség turizmusának fellendítéséhez is.

Hangsúlyozta, hogy a fejlesztés hozzájárul a környezetvédelemhez is, elősegítve, hogy minél többen döntsenek a kerékpár mellett az autó helyett, hiszen a bicikliutat választva nemcsak az egészségükért tesznek többet, de a testi-lelki feltöltődés is garantált, miközben felfedezhetik a térség és a négy település látnivalóit.

Az államtitkár szólt arról is, hogy "a dél-borsodi térség épül, szépül, fejlődik", ami a kormány politikájának, az itt élők összefogásának egyaránt köszönhető.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Kerékpárút épült négy dél-borsodi település között Kerékpárút épült négy dél-borsodi település között
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!