Két helyszínnel csatlakozik a BKV a Budapest100 építészeti-kulturális fesztiválhoz

Belföld, 2021.09.08

Két helyszínnel csatlakozik a BKV a Budapest100 építészeti-kulturális fesztiválhoz; szombaton a BKV Zrt. Erzsébetvárosban állószékháza, valamint a Ferenc Áramátalakító kapui nyílnak meg a nagyközönség előtt - tudatta a BKV Zrt. szerdán az MTI-vel.

Mint írják, az immáron 11 éves Budapest 100 című rendezvény szervezőivel összefogva BKV szeretné felhívni a figyelmet azokra az építészeti és történelmi hagyatékokra, épületekre, amelyek láthatatlanul olvadnak bele a főváros mindennapi életébe. A helyszíneken az érdeklődők megismerhetik a épületek technikai és építészeti megoldásait, különlegességeit, a vezetett bejárásokon résztvevők megcsodálhatják a két épület gazdag és egyedülálló értékeit.

A BKV Zrt. székháza a 7. kerületben található, amit a jogelőd, a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság, ismertebb nevén Beszkárt építtetett 1926-ban. A látogatók megtekinthetik a Dísztárgyalót, az Egri termet, valamint utazhatnak a ritkaságnak számító és ma is üzemelő páternoszterben. Az épület terveit Wälder Gyula műegyetemi tanár készítette, akinek nevéhez köthető egyebek mellett a Madách téri bérház, a Budai ciszterci Szent Imre Gimnázium és templom, valamint a miskolci Zenepalota épületeinek tervezése is.

Az 1909-ben épült Ferenc Áramátalakító önmagában is egy egyedülálló ipari emlék, de az épületben megtekinthetők azok az eredeti és a program alatt beüzemelt áramátalakító berendezések is, amelyek az építészet fejlődésén túl a technika és a villamosenergia-felhasználás fejlődésének állomásait is hűen bemutatják.

A BKV Székház és a Ferenc Áramátalakító szombaton 14 és 18 óra között tekinthető meg. A részvételhez nem szükséges előzetes regisztráció, az első 20-30 perces túránk mindkét helyszínen 14 órakor indul, míg az utolsó bejáráshoz 17:30-kor lehet csatlakozni. A rendezvénysorozatról bővebben a www.budapest100.hu weboldalon, valamint a Budapest100 applikáción tájékozódhatnak az érdeklődők. A helyszíneinkkel, programokkal kapcsolatos információk a BKV Facebook- és Instagram-oldalain is elérhetőek lesznek - áll az összegzésben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!