TV műsor

Két vízparti beruházás is lesz Szegeden a közeljövőben

Belföld, 2018.04.15

Megújul a Partfürdő és a Maty-ér is. Ez utóbbi beruházás első szakasza már zajlik, utóbbi pedig a strandszezon után pöröghet fel.

Maty-ér Szeged látványterv
Az idén májusi világkupáig (VK) befejeződnek a partvédelmi munkálatok a Maty-éri Kajak-Kenu és Evezős pályán, valamint megújul az eredményhirdető-pódium is. A nagyszabású fejlesztések csak a VK után indulnak be, a 2019-es olimpiai kvalifikációs gyorsasági kajak-kenu világbajnokságig 1,8 milliárd forintból az egész létesítmény átalakul.

A beruházás egyik legfontosabb eleme az osztósziget fejlesztése, hiszen régi terv volt, hogy a versenypálya mindkét oldala funkciót kapjon. Híd épül majd, az osztószigeten pedig kerékpárút létesül. A pálya így más sporteseményeket, például triatlon-versenyeket is kiszolgálhat majd. Megújul a pályához kapcsolódó összes gyalogos-, kerékpáros- és autóút is, a nézőknek kevesebbet kell majd gyalogolniuk a buszmegállókból és javulni fog a parkolási helyzet is, mivel szinte minden irányba nagyobb lesz a Szegedi Olimpiai Központ, vagyis a maty-éri versenypálya területe.

Bár a nagyszabású fejlesztések csak az idei VK után indulnak meg, de a májusi versenyre már felújítják a pályát szegélyező partszakasz rézsűjét és megújul az eredményhirdető pódium is. Így kevesebb apró hullám verődik majd vissza a vízre a part felől, a nézők pedig testközelből láthatják a győztes sportolók örömét, akik a döntők után a lelátó előtti stégen lépnek majd először partra. A Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft-hez tartozó Partfürdő Kemping és Apartman is komoly fejlesztéseken megy át. Új sólyaágy épül a Tisza partján, hogy a hajókat egyszerűbb legyen a vízre bocsátani. Fejlesztik a kikötőrészleget, ami azt jelenti, hogy hosszabb mólószakasz áll majd a hajósok rendelkezésére. A tervek között szerepel egy vízi töltőállomás építése, valamint új sportpályák építése is. Cél, hogy a vízi turizmus fejlesztésével új látogatókat vonzzanak be a területre, amely eddig főként rendezvények megtartásával egészítette ki alaptevékenységét a fürdőszolgáltatást.

A vendéglátás, a szállásbiztosítás is kulturáltabb lesz a jövőben, ugyanis a bérelhető faházak, valamint a közösségi helyiségek is megújulnak az ősszel kezdődő munkálatokban. Nagy kérdés, hogy milyen lesz a Tisza vízállása, ugyanis a felázott talaj miatt kellett például az idei Május 1-i rendezvényt más helyszínre vinni. Az biztos, hogy az 50. Szegedi Ifjúsági Napokat ismét itt rendezik meg, melynek sztárfellépője a Pet Shop Boys nevű sztárzenekar lesz.
(Webrádió)

Galériánk

Maty-ér Szeged látványterv Maty-ér Szeged látványterv


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!