Kezdődik a zöld város kialakítása Belső-Tarjánban

Belföld, 2018.10.17

1,1 milliárd forintból teljesen megújulnak az idén 50. születésnapját ünneplő tarjáni városrész közterületei és zöldfelületei. A munka elindult és a tervek szerint a kivitelező cégek 2019. júniusra végeznek majd.

A fejlesztésben, illetve rehabilitációban érintett területet a József Attila sugárút, a Budapesti körút, a Szilléri sugárút, valamint a Debreceni utca határolja. A lakóépületek 1968 és 1988 között épültek, úgyhogy a fák, cserjék szépen megnőtek azóta, a terek azonban elöregedtek, a járdák, utak megrongálódtak. Jelenleg az 57 hektáros területen körülbelül 12 ezer ember él. A tervekben szerepel a Piroska téri játszótér zöldfelületeinek rekonstrukciója, az Erős János utcai kis játszótér felújítása, a Csongor és Tünde terek közösségi területeinek teljes átalakítása. A József Attila sugárút és a Tarján széle tömbbelső által határolt területen egy nagy játszótér és pihenő park létesül. Megújulnak a zöldfelületek az Építő utca és Hajlat utca közti területen, valamint a Róna utca és Retek utca kereszteződésében. Az érintett területeken teljesen megújítják a növényállományt, cserjéket és fákat ültetnek olyan helyekre, ahol erre igény és lehetőség van.   

A szabadidő aktív eltöltését lehetővé tevő zöldfelületek és rekreációs terek létesülnek, így például felújítják a Piroska téri játszótér sport és játékelemit, de teljesen megújul a József Attila sugárút és a Tarján széle tömbbelső közti nagy játszótér játékparkja. Két új kutyafuttató kialakítására is sor kerül a Retek utcában illetve a Budapesti körútnál. Az Építő utca és Hajlat utcáknál gyermek KRESZ pályát építenek. Közösségi kertek kialakítását tervezik a Dandár utcában, a Debreceni utcában, valamint a Táltos Iskola mellett.
Megújul a Máltai játszótér és sportcentrum is, a helyi piac fejlesztését is a rekonstrukció részévé teszik a Retek utcában. 

Fogadótereket alakítanak ki a József Attila sugárút és a Retek utca sarkán, valamint a József Attila sugárút és a Budapesti körút sarkán. Több ponton az önkormányzati belterületi közúthálózat zöldterület-használatot segítő felújítása, bukkanók kihelyezése is része lesz a projektnek. Nagy szükség van Tarjánban a közterületek felújítására, hisz 50 éve épült ki ez a városrész. Szabó János, a kivitelezést végző Alapközmű Kft. vezetője elmondta, a munkát a Szamos utcai barakk elbontásával elkezdték, ide egy parkolót alakítanak ki. A cég emberei több helyszínen dolgoznak majd egyszerre, annak érdekében, hogy a határidőt tartani tudják. A nagyobb munka a közművek cseréje, kiépítése lesz.
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!