Kezdődik a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál Szegeden

Belföld, 2018.05.08

Szerdán kezdődik a 2016-ban elhunyt Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos emlékét őrző nemzetközi filmfesztivál Szegeden.

Jávorszky Iván, a szervező Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az eseményről rendezett keddi sajtótájékoztatón elmondta: a fesztivált immár második alkalommal azzal a szándékkal szervezték meg, hogy a szegedi születésű operatőr emlékét, művészetét, munkásságát, személyiségét minél szélesebb körben megismertessék.

Az operatőri munkát a középpontba helyező fesztiválon öt kategóriában - nagyjátékfilm, kisjátékfilm, kísérleti- és dokumentumfilm, animáció - versenyeznek az alkotások. Az idei seregszemlére csaknem négyszáz alkotást neveztek, a hetvenórás versenyprogramot előzsűri állította össze, ebből választja ki Szabó Gábor - az egyetlen, Zsigmond Vilmos rendezte film (Tékozló apa, 1991) operatőre - vezette zsűri a fődíjast és a kategóriagyőzteseket.

A Báron György filmesztéta vezette kritikusok zsűrije is megnevezi az általuk legjobbnak talált alkotást, a középiskolásokból és egyetemistákból álló diákzsűri is értékeli a filmeket, és szombaton este a Belvárosi mozi Zsigmond Vilmos nevét viselő nagytermében átadják a közönségdíjat is.

A versenyprogramot információs vetítések, koncertek, kiállítások, szakmai rendezvények egészítik ki: workshopot tart például James Chressanthis, közönségtalálkozókat szerveznek, valamint vizsgafilmjeikkel bemutatkoznak Szász János tanítványai is a Színház- és Filmművészeti Egyetemről.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!