Kezdődik az Egyetemi Tavasz programja Szegeden

Belföld, 2022.04.09

Hét hét alatt hetven helyszínen csaknem háromszáz tudományos, ismeretterjesztő, kulturális, sport és szórakoztató programra várják az érdeklődőket az Egyetemi tavasz rendezvénysorozatán Szegeden.

SZTE Rektori Hivatal A rendezvények nyitottak és többnyire ingyenesen látogathatók minden érdeklődő számára - tájékoztatta Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

A fesztivál kezdete, hagyományosan a költészet napjára, április 11-re esik. Az egyetem kulturális irodája által szervezett tavaszi és őszi fesztivál visszatérő és közkedvelt programja, a Vers délben sorozat is ekkor indul. Az érdeklődők minden hétköznap egy-egy költeményt hallgathatnak meg a déli harangszó után Dugonics téren, a Szent-Györgyi szobornál. Elsőként Fendler Judit, az SZTE kancellárja mondja el egyik kedvenc versét.

A programsorozat hivatalos megnyitóját ezen az estén rendezik, ekkortól látható az egyetem egykori joghallgatója, Müller Miklós fotóművész képeit bemutató kiállítás az SZTE Rektori Épületének átriumában. Az SZTE centenáriumi évében több más esemény is kapcsolódik az egyetem egykori oktatóihoz és hallgatóihoz. Előadás hangzik el a többi közt Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának tudománypolitikai nemzetközi eredőiről. A Szegedi Egyetemi Színház előadása is megidézi Szent-Györgyi Albert, az egyetem egykori rektorának alakját a Rohadt az államgépben valami című dokumentumjátékában, amely Szegedi Egyetemi Ifjúság Színjátszó Társaság legendás, 1941-es Hamlet előadásának állít emléket.

A fesztivál egyik kiemelt programja lesz a május 5-én, Radnóti Miklós születésnapján rendezett emléknap, melyen a városban különböző helyszíneken délután egytől 12 óra alatt fölolvassák a költő összes versét.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!