Klebelsberg Központ: a partnerközpontúság és az esélyegyenlőség megteremtése a cél

Belföld, 2018.08.09

A partnerközpontúság és az esélyegyenlőség megteremtése a Klebelsberg Központ új elnökének célja.

Hajnal Gabriella a hivatalba lépése alkalmából tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: a központ szeretné tovább mélyíteni és még szakmaibbá tenni a tankerületi igazgatókkal az elmúlt másfél évben kialakított partnerkapcsolatot.

Ugyanakkor "tőlük is azt várjuk el, hogy ne hivatalként, hanem szolgáltatásként" segítsék az oktatási intézmények és az intézményvezetők munkáját - tette hozzá.

Az új elnök kiemelte: a központ a jövőben is az esélyegyenlőség megteremtését tartja a legfontosabb feladatának. Ezt szolgálja, hogy jelenleg 90 milliárd forintnyi pályázati forrás áll az iskolák rendelkezésére infrastruktúrafejlesztésre.

Fontosnak nevezte a digitális fejlesztést is, amelynek keretében az elmúlt időszakban 45 ezer laptopot, 24 ezer tabletet osztottak ki, és közbeszerzés alatt van ötezer projektor és háromezer interaktív panel, vagyis a "legokosabb tábla", ami jelenleg létezik.

Kitért arra is, ezen eszközök használatához módszertani fejlesztés is kell, ezért ősszel 40 ezer pedagógus képzését kezdik el.

Kérdésre válaszolva beszélt a pedagógushiányról, amely szerinte országosan nem jellemző, egy-egy tankerületben ugyanakkor valóban probléma. Megjegyezte: az iskolák meg fogják tudni oldani a tanárhiányt, a többi között azért, mert nagyon jó a kapcsolat egyrészt a tankerületek között, másrészt a tankerületek és a pedagógusokat képző egyetemek között.

Hajnal Gabriella szintén kérdésre beszélt arról: konkrét lépést nem tervez, nem is tervezhet az ellen, hogy 14-15 éves gyerekek szórakozóhelyekre járnak. Hangsúlyozta a szülők felelősségét, mondván, az esti szórakozóhelyekre nem az iskola, hanem a szülők engedik el a gyerekeket. Ugyanakkor fontosnak nevezte a prevenciót, azt, hogy felhívják mind a diákok, mind a szülők figyelmét arra, milyen veszélyek fenyegethetik ezeken a helyeken a gyerekeket.

A Klebelsberg Központ új elnöke hétfőn lépett hivatalba. Hajnal Gabriella 2017 januárjától a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettesi posztját töltötte be, Solti Péter elnöki mandátumának június 30-ai lejártát követően pedig a hivatali rendnek megfelelően ellátta az elnöki feladatokat.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!