Költségvetés - Németh Szilárd: Magyarország védelmében az ellenzékre továbbra sem lehet számítani

Belföld, 2018.07.20

A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint a jövő évi költségvetés szavazásán újra kiderült, hogy "Magyarország védelmében az ellenzékre továbbra sem lehet számítani".

Németh Szilárd pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében az áll: a 2019-es költségvetés egyik legfontosabb célja Magyarország védelme és védelmi képességeinek erősítése. Az ellenzéki pártok többsége mégis elutasította ezt, a Demokratikus Koalíciótól (DK) kezdve a szocialistákon és a Jobbikon át az LMP-ig. Jelezte, még azok az ellenzéki képviselők is elutasították, akik rendszeresen a honvédségről "prédikálnak": az MSZP-s Harangozó Tamás, a DK-s Vadai Ágnes és az LMP-s Demeter Márta.

Megismételte: a jövő évi költségvetés az ideinél 85,5 milliárddal többet, 513 milliárd forintot biztosít honvédelemre. Így folytatódhat a katonák béremelése és a Magyar Honvédség fejlesztése, valamint a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program.

Németh Szilárd azt írta: a kormánynak továbbra is a magyar emberek biztonsága az első, de az ország védelmi képességeinek erősítése, a nemzeti kötelezettség mellett teljesíti a NATO elvárásait is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!