Költségvetés - Tóth Bertalan: a bizonytalanság és a kifosztás költségvetése 2023-as

Belföld, 2022.07.19

Az MSZP társelnöke és frakcióvezetője a bizonytalanság és a kifosztás költségvetésének nevezte a kedden elfogadott jövő évi központi költségvetést keddi, online is közvetített sajtótájékoztatóján.

Tóth Bertalan az Országházban a szocialista frakció tagjainak körében tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: az elmúlt három hónap bebizonyította, hogy a Fidesz becsapta a szavazóit.

Jelezte: az MSZP frakciója több módosító javaslatot nyújtott be a költségvetéshez. Szerették volna növelni az egészségügyre fordított összegeket, megemelni az ápolók, kórházi dolgozók fizetését, valamint rendezni a pedagógusok bérét terheik csökkentése mellett. Szintén be akartak vezetni egy szociális megélhetési minimumot, emellett el szerették volna érni azt, hogy az önkormányzatoknak ne kelljen a piaci rezsiárat fizetni, és azt is, hogy az alacsony nyugdíjakat fel lehessen zárkóztatni.

Mivel javaslataikat nem fogadta be a Fidesz, az MSZP nem támogatta a költségvetést - közölte Tóth Bertalan. Hozzátette: a Fidesz milliókat hoz olyan helyzetbe, hogy veszélybe kerül a megélhetésük.

Vajda Zoltán, a költségvetési bizottság szocialista elnöke szerint a Fidesz azt a "megalapozatlan osztogatást", amelyet a kampányban tett, háromszorosan veszi vissza a magyar emberektől. A költségvetésben "irtózatos" megszorítások vannak, az extraprofitadókat átterhelik az emberekre, a katatörvény módosítása adóéven belüli közvetlen adóemelést jelent, a rezsicsökkentést pedig "lényegében kicsinálták" - értékelt.

Kijelentette, "dilettáns improvizáció" jellemzi a költségvetést, és elfogadhatatlannak tartja, hogy a hatályba lépés előtt fél évvel fogadják el a büdzsét. A költségvetésből már most irreálisnak nevezte a jövőre tervezett 5,2 százalékos inflációt, a 4 százalékos GDP-bővülést és a 375-77 forintos átlagos euróárfolyamot is.

Úgy fogalmazott: ki kellene békülni az EU-val, el kellene hozni a magyar embereket megillető uniós forrásokat, és el kellene kezdeni beszélni az euró bevezetéséről is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!