Koronavírus - A Debreceni Egyetem arra kéri a hallgatókat, ne utazzanak az érintett térségekbe

Koronavírus, 2020.01.28

A Debreceni Egyetem (DE) vezetése arra kéri a koronavírussal fertőzött országokból származó több mint ötszáz hallgatóját, hogy ne utazzanak az érintett térségekbe - közölte az egyetem rektora sajtótájékoztatón kedden az egyetemen.

Szilvássy Zoltán azt mondta: jelenleg vizsgaidőszak van, ilyenkor amúgy is kevesebben utaznak haza, most viszont azt ajánlják, hogy ezeket a tervezett utakat is halasszák el.

Jenei Attila, az egyetem nemzetközi oktatást koordináló központjának igazgatója hozzátette: a koronavírussal érintett országokból - Kína, Korea, Vietnam, Mongólia - több mint félezer hallgatójuk van, most mérik fel, hogy hányan utaztak haza.

Visszautazásuk zöme a kínai holdújév után, a hétvégére várható - mondta az igazgató megjegyezve, hogy tíz alatt lehet azoknak a hallgatóknak a száma, akik az ünnepekre hazautaztak.

Jeney Attila szerint négy hallgatójuk él Vuhan városában, ahol először mutatták ki az új koronavírust, közülük egy bizonyosan Debrecenben tartózkodik, a többiek hollétéről most tájékozódnak.

Hozzátette: a pánik megelőzése érdekében valamennyi, a térségből származó hallgatóval, aki a közelmúltban otthon járt, felvették a kapcsolatot, kérdőívekkel mérik fel az állapotukat és azt, hogy kikkel érintkeztek, bármilyen kockázat esetén az egyetem területén lévő háziorvoshoz irányítják az érintetteket - tette hozzá.

Szilvássy Zoltán rektor kiemelte: az egyetem klinikai központja és Kenézy egyetemi kórházának infektológiai intézete felkészült az influenzás betegek fogadására, de az új koronavírus kimutatására is.

A klinika intenzív osztályán lázkaput állítanak fel, ha valaki lázasan érkezik az intézménybe, azt a többi betegtől azonnal elkülönített rendszerben kezdik megvizsgálni - tette hozzá a rektor megjegyezve egyetemük egyik pilot üzeme is részt vesz az új koronavírus elleni hatóanyag kutatásában.

Berényi Ervin, a klinikai központ vezetője jelezte: miután a januártól márciusig terjedő időszak az influenza-járvány ideje, valamennyi intenzív osztályuk felkészült a betegek fogadására, minden műszer és a megfelelő személyzet rendelkezésükre áll, ha szükséges egy hét alatt további 40-80 ágyat tudnak elkülönítetten biztosítani erre a célra.

Az egyetem kínai hallgatói önkormányzatával "valós idejű a kapcsolatuk", folyamatosan tájékozódnak a Debrecenben tanuló kínai hallgatók állapotáról - húzta alá.

Várkonyi István, az infektológiai intézet intézetvezető főorvosa hozzátette: központjukban egy-, ileltve kétágyas kórtermekben, izoláltan tudják elhelyezni a betegeket, az egészségügyi személyzet védőfelszerelése rendelkezésre áll. Eddig egy, Mongóliából érkezett betegnél mutatták ki a hagyományos influenza-vírust - jelezte.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!