Köznevelési kerekasztal - Maruzsa: szeptember 30-ig tart Nemzeti alaptanterv munkaanyagának véleményezése

Belföld, 2018.09.24

Szeptember 30-ig tart a Nemzeti alaptanterv (Nat) munkaanyagának véleményezése - mondta Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal hétfői ülése után újságíróknak.

A helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy a Nat-ot a folyamatos monitorozás mellett ötévente felül kell vizsgálni, s az új munkaverzió augusztus 31. óta elérhető.

Kérdésre elmondta, hogy a Nat munkaanyagának kidolgozását koordináló Csépe Valéria azt a tájékoztatást adta, hogy eddig mintegy 60 helyről érkezett vélemény a dokumentumról.

Maruzsa Zoltán úgy fogalmazott: a kormány célja, hogy a magyar diákok versenyképes, a munkaerő-piacon és az életben is jól használható tudással rendelkezzenek, és a nemzeti kultúrát közvetítő oktatásban, nevelésben részesüljenek. Ennek nagyon fontos eleme a Nat - tette hozzá. Kitért arra is, hogy kiegészült a kerekasztal, a szakszervezetek is bekapcsolódtak a munkába, s így teljessé vált a résztvevők köre.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke arról beszélt, hogy a Nat munkaverziója erős szemléletváltást tükröz, amire már nagy szüksége volt a köznevelés rendszerének.

Fontosnak nevezte, hogy az első négy év arról szóljon az iskolákban, hogy az alapkészségek megerősödnek, fejlődjenek. A következő éveknek pedig arról kell szólniuk, hogy a minimális közismeret megszerzésén a túl továbbfejlesszék az alapkészségeket. Hozzátette: nagyon bizakodóak, bár tudják, hogy a puding próbája az evés. Ahhoz, hogy mindez megvalósuljon a pedagógusoknak és az oktatásirányításnak is nagyon sok teendője van.

Szabó Zsuzsanna, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke azt mondta: az országos vezetésük úgy döntött, minden olyan munkában részt kívánnak venni, ahol az oktatásról van szó, képviselni tudják a kollégáikat, és első kézből kapnak információt. A mai kerekasztal erről szólt - mutatott rá. Hozzátette: a PSZ ugyanakkor nem mond le az érdekegyeztetés jogszabályban rögzített színtereiről, a kerekasztalt szakmai, konzultációs fórumnak tekintik.

Jelezte: a Nat-tal összefüggésben kedden összesítik a hozzájuk beérkezett, szakmacsoportonkénti véleményeket, amelyet eljuttatnak az illetékesek számára.

A tanácskozáson szó volt még a tanévkezdéssel összefüggő kérdésekről, mint a tankönyvek kiszállításáról az iskolákba, illetve a jelenleg is zajló köznevelési infrastrukturális fejlesztésekről.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!