Közparkot és játszóteret adtak át az egykori pécsi magasház helyén

Belföld, 2020.03.12

Átadták azt a játszótérrel kiegészített közparkot, amelyet a 2016-ban lebontott pécsi magasház helyén alakítottak ki - tájékoztatta a baranyai megyeszékhely önkormányzata az MTI-t csütörtökön.

Elkészült a játszótér Pécs lebontott 25 emeletes magasházának helyén A helyhatóság közleményében felidézte: az előző városvezetés idején határozta el a pécsi önkormányzat, hogy az 1989-től üresen álló, 2016-ban kormányzati támogatással lebontott 25 emeletes magasház helyén új játszóteret és közparkot alakítanak ki.

Két eredménytelen közbeszerzési kiírás után végül 2019 nyarán tudták megkezdeni a fejlesztést a Területi operatív program (TOP) 134 millió forintos pályázati keretéből és az önkormányzat 39 millió forintos saját forrásából.

A teljesen új, közvilágítással és térfigyelő kamerarendszerrel ellátott parkban több mint ezer négyzetméternyi járda épült, több mint kétezer négyzetméteren füvesítették a területet, negyven fát és közel ezer cserjét ültettek, valamint egy új játszóteret is építettek.

Mint írták, a térhez kapcsolódó új parkolóban az elektromos autók töltése is megoldhatóvá válik a jövőben, emellett - várhatóan a nyártól - egy büfé és egy illemhely is lesz a parkban.

A 25 emeletes, IMS-szerkezetű pécsi magasház az 1970-es évek közepén épült, de vázszerkezetének korróziója miatt idővel életveszélyessé vált, ezért 1989-ben ki kellett üríteni. A Magyarországon az 1970-es években alkalmazott IMS-technológia lényege, hogy az épületet alkotó előre gyártott födémelemek és vázoszlopok kapcsolatát utófeszítéssel oldották meg. Később kiderült, hogy az összetartó acélkötelek a hézagok kitöltésére használt pasztától egyes helyeken rozsdásodtak.

A pécsi önkormányzat 2003-ban ugyan 360 millió forintból megerősíttette az épületet, de annak hasznosítását többszöri tulajdonosváltás után sem sikerült megoldani.

A magasház állaga idővel ismét leromlott, a veszélyessé vált épületre 2013 őszén bontási határozatot adott ki a Baranya Megyei Kormányhivatal. A 80 méter magas, 20 ezer tonnányi betonból és ezer tonna acélból épült ingatlan bontási költségeinek 1 milliárd 256 millió forint összegű támogatásáról 2015 szeptemberében döntött a kormány.
(MTI)

Galériánk

Elkészült a játszótér Pécs lebontott 25 emeletes magasházának helyén Elkészült a játszótér Pécs lebontott 25 emeletes magasházának helyén
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!