Külföldi turnéra és két premierre készül a Szegedi Kortárs Balett

Belföld, 2022.09.30

Erős és izgalmas évadot kezd a Szegedi Kortárs Balett, ősszel több külföldi turnéra is indul az együttes, 2023-ban pedig két új premierre várják majd a közönséget - közölte Pataki András igazgató pénteken.

Szegedi Kortárs Balett - Carmina Burana A művész az együttes 35. évadjának programját bemutató sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a munka már az augusztus 1-jével induló próbaidőszakkal elkezdődött, hiszen idén hét új táncművész csatlakozott a társulathoz. Hozzátette: a repertoár betanulása komoly feladat a táncosoknak.

Az együttes augusztusban Debrecenben a Mária evangéliumát játszotta, majd Százhalombattán, Budapesten, Gödöllőn és Temesváron a Carmina Buranával vendégszerepeltek, Sopronban Enrico Morelli olasz koreográfus Elégia című darabjából adtak elő részleteket, Pécsett a Vadak című produkciót mutatták be - tudatta az igazgató.

Ősszel a költségvetési zárolások miatt az együttes nyolc előadása elmarad a Nemzeti Táncszínházban, és Szegeden is a félévente szokásos 15 előadásból négyet az évad második felére kénytelenek halasztani - mondta Pataki András, ám hangsúlyozta, a nehézségek és a csökkenő támogatás ellenére optimistán tekintenek a jövőbe.

A járvány miatt három éve tolódó külföldi turnék, úgy tűnik, megvalósulnak: a Baltikumba október végén utazik az együttes, novemberben pedig New Yorkban vendégszerepelnek a Carmina Buranával.

Juronics Tamás, a társulat művészeti vezetője elmondta: Szegeden október első napjaiban az Elégiát és a Blue című produkciót játsszák, novemberben pedig a Müpával közösen létrehozott, Bartók Béla művére készült Concertót láthatja a közönség, a két kortárs magyar szerző, Lázár Dániel, illetve Molnár Viktor komponálta zenékre készült darabokkal egy estén. Visszatér a gyermekek egyik nagy kedvence, a Hamupipőke, majd decemberben a Diótörő is.

Február végén új bemutatóként a szegedi Kisszínházban a Tűz címmel - a szenvedélyt fókuszba helyező, spanyol témákat feldolgozó - új estet mutat be a Szegedi Kortárs Balett. A Carmen koreográfiáját Juronics Tamás és Czár Gergely készíti. A Bolerót Enrico Morelli állítja színpadra, akinek ez már a hatodik közös munkája a társulattal. A Garcia Lorca utolsó alkotása, a Bernarda Alba háza inspirálta - korábban már bemutatott - darabot pedig Juronics Tamás koreografálta.

Áprilisban a Nagyszínházban Shakespeare egyik legismertebb darabjának táncadaptációja, a Lear produkció várja a közönséget, melyet Juronics Tamás állít színpadra.
(MTI)

Címkék

Szegedi Kortárs Balett
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!