Külföldi egyetemek - Liberálisok: vonják vissza a CEU-ellenes törvényjavaslatot!

Belföld, 2017.03.30

A Magyar Liberális Párt azt követeli, hogy a kormány vonja vissza a felsőoktatási törvény javasolt módosítását, ami a Közép-európai Egyetem (CEU) "ellen irányul".

Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az Orbán-kormány minden felett kontrollt akar gyakorolni, ha nem tud, igyekszik befolyást szerezni és ha ez sem megy, akkor arra törekszik, hogy kiszorítsa Magyarországról azokat, akiknek a szellemiségével nem ért egyet. Ezt az aczéli kultúrpolitika idején volt kádári vezetés gyakorlatához hasonlította.

Felsőoktatási és közoktatási intézmények is áldozatául esnek a kormányzati politikának - folytatta Bősz Anett, bírálva, hogy helyi közösségek intézményeinek működését felülről érkező utasításokkal vagy törvénymódosításokkal írják át.

Példaként említette, hogy a VIII. kerületi Deák Diák Általános Iskola intézményfenntartói jogait a görögkatolikus Hajdúdorogi Főegyházmegye az érintettek megkérdezése nélkül szerette volna átvenni, de a szülői tiltakozásokat követően elálltak ettől a szándéktól. Jelezte: Fodor Gábor, a párt elnöke módosító indítványban kezdeményezi, hogy a közoktatási intézmények fenntartói jogait csak akkor lehessen megváltoztatni, ha ehhez minden érintett fél, köztük a diákok, a szülők és a tantestület is hozzájárul.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!