Kvótaper - Völner: az Európai Bíróság is a Soros-terv végrehajtásán dolgozik

Belföld, 2017.07.26

Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint minden uniós intézmény, így az Európai Bíróság is a Soros-terv végrehajtásán dolgozik.

Völner Pál ezt arra reagálva mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján, hogy Yves Bot, az Európai Bíróság főtanácsnoka a magyar és a szlovák kereset elutasítását javasolta állásfoglalásában a menedékkérők tagállamok közötti elosztását célzó uniós mechanizmus ellen indított perben. A főtanácsnoki indítvány nem köti a bírákat, a tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy az ítéletek többnyire megegyeznek az előzetes állásfoglalással. Az ítélethirdetés ősszel vagy legkésőbb télen lehet.

Völner Pál úgy fogalmazott: sajnos a legrosszabb feltételezéseiket igazolta a főtanácsnok indítványa, Yves Bot mintha a Soros-terv részeként csatlakozott volna az előtte felszólalókhoz, az Európai Bizottsághoz, az Európai Tanácshoz. Hiszen a nyilatkozat fő elemei politikai tartalmúak, és gyakorlatilag ezekkel akarja elfedni a jogi érvek hiányát - tette hozzá az államtitkár.

Azt mondta, az állásfoglalás tartalmaz "kényszeredett jogi érvelést", de nem döntötte meg a Magyarország által a keresetben kidolgozott jogi érveket.

Völner Pál szólt arról is, a mintegy százoldalas anyagban "sűrűn fordul elő" a szolidaritás, a rugalmasság, a sürgősség kifejezés, ez azt jelenti, hogy "ott hiányoznak a jogi érvek a Magyarország által lefektetett állásponttal kapcsolatban".

Mint mondta, a főtanácsnok hivatkozik a sürgősségre, de megfeledkezik arról, hogy az EU működéséről szóló szabályokban le van fektetve a sürgősségi eljárás menete, vagyis ez az érv sem állja meg a helyét.

Felidézte: Magyarország arra hivatkozik, hogy egy jogalkotási folyamatról volt szó, ennek tényét a bíróság egy más ügyben hozott, 2015-ös döntése is megerősíti. Közölte, a főtanácsnok nem oldotta fel azt az ellentmondást, hogy vagy a dublini egyezmény módosításáról volt szó, amelynek nem tartották be a formai kereteit, vagy ha nem erről, akkor a hozott döntés ellenétes az egyezménnyel.

Megjegyezte: a főtanácsnok megkerülte azt a kérdést is, hogy az Európai Tanács állásfoglalásainak, következtetéseinek van-e kötőerejük.

Leszögezte: Magyarország jogi álláspontja változatlan, és ha jogi alapon dönt a bíróság, akkor bizakodóan várják az ítéletet.

"Nagyon sajnálnánk, ha a politikai folyamathoz a bíróság is csatlakozna" - mondta Völner Pál, hozzátéve, hogy ez alapjában kérdőjelezné meg azt, hogy az unió fórumai betartják-e a szabályokat, amelyek alapján működniük kellene.

Az államtitkár jelezte: biztatónak tartják, hogy a közelmúltban három olyan döntés is volt, amikor a főtanácsnoki indítvánnyal szemben döntött a bíróság.

Völner Pál jelezte, a főtanácsnoki állásfoglalás többször hivatkozik a szolidaritásra, de ennek kereteit a dublini egyezmény adja meg. Mindaz, ami ezen túlterjeszkedik, nem a szolidaritásról szól, hanem arról, hogyan lehet tagállamokat jogi kereteken túlmenően belehajszolni kötelezettségekbe, amelyek költségeit senki nem mérte fel akkor - jegyezte meg.

Mint mondta, senki nem mérlegelte az állampolgárokat érintő veszélyek, a terrorizmus, a kulturális ideológia oldaláról azt, hogy "ismeretlen eredetű, erőltetett folyamat részeként akarják az európai emberek nyugalmát felforgatni, veszélyeztetni", és véleménye szerint a főtanácsnok is ebbe a sorba tartozik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!