Kvótareferendum - Péntekig lehet delegáltakat küldeni a választási bizottságokba

Választás 2018, 2016.09.14

Még három napig, péntekig jelenthetnek be delegáltakat a választási bizottságokba az októberi népszavazásra az országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező pártok és a népszavazás kezdeményezője. Eddig mindössze hetven delegáltat jelentettek be.

A jogszabály szerint a választási bizottságoknak - a választott tagokon felül - a választókerületben induló jelöltek által delegált tagjai is vannak.

A népszavazáson a szavazatszámláló bizottságokba - országosan 8306 van - és az egy szavazókörös településeken a helyi választási bizottságokba - ebből országosan 2025 van - két-két tagot küldhetnek az Országgyűlésben frakcióval rendelkező pártok és a népszavazási kezdeményezés szervezője. Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságba (oevb) egy-egy tagot delegálhatnak a frakciók és a népszavazási kezdeményezés szervezője.

A választási bizottságok megbízott tagjait szeptember 16-án 16 óráig kell bejelenteni. Eddig a szavazatszámláló bizottságokba (és az
egy szavazókörös településeken a helyi választási bizottságokba) mindössze 70 delegáltat jelentettek be a Nemzeti Választási Iroda keddi adatai alapján.

2014-ben az országgyűlési választáson 40 854 delegált vett részt a szavazatszámláló bizottságok munkájában.

Ha a bizottságok taglétszáma - a delegálás hiánya miatt - nem éri el az ötöt, akkor a választott póttagokat kérik fel, hogy vegyenek részt a bizottsági munkában.

A frakcióknak érdekük, hogy valamennyi választási szervbe delegáljanak tagot, mivel így saját megbízottaikon keresztül győződhetnek meg a népszavazás tisztaságáról, ellenőrizhetik azt, és részt vehetnek az esetleges jogviták eldöntésében.

A választási bizottságokban ülő választott és megbízott tagoknak azonos jogaik és kötelezettségeik vannak. A megbízott tag a bizottság rendelkezésére álló valamennyi információt megismerheti. A tevékenysége során tudomására jutó személyes adatokat azonban sem az őt megbízó pártnak, sem másnak nem adhatja ki.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!