Lázár: többgenerációs otthonnak tekintjük Magyarországot

Belföld, 2017.10.19

A kormány többgenerációs otthonnak tekinti Magyarországot, ahol a nagyszülők megérdemlik az elismerést, a szülők a támogatást, és a gyermekeknek is példát kell mutatni - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Megerősítette: novemberben - a várhatóan 2,4 százalékos idei infláció miatt - nyugdíjkorrekciót kapnak a nyugdíjasok, és a gazdaság sikeressége mellett nyugdíjprémiumban is részesülnek. A kettő várható átlagos összege 20-23 ezer forint között lesz, a költségvetési kiadása pedig mintegy 60 milliárd forint - tájékoztatott Lázár János.

Emellett 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt is kapnak a nyugdíjasok karácsony előtt postai úton - közölte.

Bejelentette azt is, hogy a Czeglédy-ügyben az Európai Bizottsághoz fordul, mert a súlyos bűncselekménnyel gyanúsított Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő "folyamatosan élvezte" Gyurcsány Ferenc politikai és anyagi támogatását, márpedig a volt miniszterelnök cégéhez - a tárcavezető szerint egyébként hibás döntéssel - uniós forrás is került.

Lázár János szeretné, ha az Európai Bizottság tisztázná, minek minősül, ha ugyanabba a tulajdonosi körbe kerül a testület pénze, ahonnan egy bűncselekménnyel gyanúsított személy is támogatást kap.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt: sikerült úgy végrehajtani az állami vagyonértékesítést, a Földet a gazdáknak! programot, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) szerint az szabályos és alkotmányos volt.

Közölte: 200 ezer hektár korábban állami tulajdonban lévő termőföld került 30 ezer magyar gazdához, és 270 milliárd forint bevétel származott ebből.

Az Ab döntése egyértelművé teszi, hogy a Földet a gazdáknak! program szabályos volt, minden szerződés megkötése jogszerű - jelentette ki. Hozzáfűzte: az Ab szerint szabályozni kell, hogy a földértékesítésből befolyó pénznek mi lesz a sorsa, valamint a testület határozott arról, hogy a Natura 2000-es területek értékesítése is törvényes, de ezen területek védelmét a jövőben is fenn kell tartani.

A külföldi egyetemekkel kapcsolatban a miniszter arról beszélt: ideje lenne eldöntenie a CEU-nak, hogy mit szeretne, hiszen egész nyáron a felsőoktatási törvény határidő-módosítását kérte az intézmény, majd amikor a parlament ezt megtette, ismét "politikai tiltakozásnak lehetünk tanúi". Ez az eljárás nem fair - mondta.

Emlékeztetett az Országgyűlés döntésére, amely alapján 2018 eleje helyett 2019. január 1-jéig kell megfelelniük a felsőoktatási törvény feltételeinek a Magyarországon működő külföldi egyetemeknek.

Lázár János közölte: a kormány azt várja, hogy mindenki tartsa be a törvényi követelményeket a rendelkezésre álló időben.

A CEU rektora "politikát akar csinálni az ügyből", pedig az egyetem érdeke a megállapodás lenne - fogalmazott. Hozzáfűzte: jó, ha a CEU kimarad a választási kampányból.

Az egylakásos családi házak kötelező kéményellenőrzésének eltörlésével kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet: a kéményseprő-szolgáltatás ingyenes, de minden ember felelős saját magáért is, és a mostani döntés egy "felelősségerősítő" lépés. Jelezte azt is: új házak építésénél a használatba vételi engedélynek nem lesz feltétele a kiépített fűtési rendszer vizsgálata.

Tudatta továbbá: tárgyalt a kabinet a védőoltásokról, és összesen hat olyanról van szó, amely ingyenessé vagy támogatottá válhat, ilyen például a bárányhimlő elleni vakcina, ami mellett - a szülők táppénze miatt - komoly nemzetgazdasági érvek szólnak.

Kérdésre közölte, orvosolni fogják a közfeladatot ellátó fogorvosok finanszírozási panaszait is.

A dugódíjjal kapcsolatban elmondta: jogilag van olyan megoldás, hogy az Európai Bizottság ne ragaszkodjon ehhez a feltételhez, erről elsősorban szakmai vitát kell folytatni.

Az építőiparban dolgozók fizetését firtató kérdésre azt válaszolta: nem támogatja a kormány, hogy külföldi munkavállalók jöjjenek ide azért, hogy a magyar munkavállalóknak ne kelljen többet fizetni. Ha munkaerőre van szükség, vannak még tartalékok az országban, de a Kárpát-medencében is van annyi magyar ajkú munkavállaló, amennyire a magyar gazdaságnak szüksége van.

A Feneketlen-tó mellett tervezett ingatlan-beruházással kapcsolatban közölte: arra kérte a Kehit, hogy tisztázza, a kormánynak kell-e büntetőfeljelentést tennie az ügyben, van-e jele bűncselekmény gyanújának. A XI. kerületi önkormányzatnak is vannak tervei a szabályozást illetően, így nem valószínű, hogy megvalósul a beruházás - mondta.

A veronai buszbalesetet követő szabályozásszigorításról elmondta: a kormány azonnal cselekedett, konzultációt indított az iskolai kirándulások szervezéséről, új, szigorúbb rendszer jött létre, hogy megvédjék a gyermekeket és csökkentsék a balesetek kockázatát. A veronai baleset ügyében a magyar rendőrségnek a leghatározottabban kell fellépnie, a felelősök "nem úszhatják meg" - jelentette ki.

A kabinetüléseken szó volt arról, hogy kezdeményezték a világörökségi törvény módosítását, és megvitatták a fúrt kutakkal kapcsolatos helyzetet is, e tekintetben azt kell meghatározni, hány méterig lehessen engedély nélkül kutat fúrni - fejtette ki.

Arra a felvetésre, miszerint Európában létezik egy olyan gyakorlat, hogy a pedofilok, illetve a visszaeső szexuális erőszaktevők esetében kémiai kasztrációt vagy kényszergyógykezelést alkalmaznak, úgy reagált: a magyar kormány elé nem került ilyen javaslat, de ő személy szerint elképzelhetőnek tartja ilyen büntetés alkalmazását.

Lázár János arra is kitért: a kormány október 23-ára közös emlékezésre hív mindenkit, akinek fontos az ország szabadsága, függetlensége. A zászlófelvonás reggel 8 órakor lesz a Kossuth téren, Orbán Viktor kormányfő pedig délután 3 órakor mond beszédet a Terror Háza Múzeumnál.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!