Lehet Más a Jövő: minden diákhitelesen segíteni kell

Belföld, 2017.09.20

Az LMP ifjúsági szervezete üdvözli a kormány lépését a diákhitelesek terheinek csökkentéséért, ugyanakkor azt kéri, a korábbi diákhiteleket is vizsgálják felül és tegyék lehetővé, hogy az összes diákhitel nulla százalékos kamatozású legyen.

A Lehet Más a Jövő szerdán közleményben azt írták: egyetértenek azzal, hogy minden anyagi akadályt el kell hárítani, amely a fiatalok továbbtanulásának útjában áll. Nem szabad megfeledkezni ugyanakkor azokról a diákhitelesekről sem, akik évek óta "nyögik" a törlesztőrészleteket - tették hozzá. Hangsúlyozták: az összesen több mint 380 ezer diákhiteles közül majdnem 33 ezer késedelmes törlesztő van, rajtuk mindenképpen segíteni kell. A Lehet Más a Jövő ezért azt kéri a kormánytól, hogy a korábbi diákhiteleket is vizsgálják felül és tegyék lehetővé, hogy az összes diákhitel nulla százalékos kamatozású legyen - olvasható a közleményben.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón jelentette be: a kormány arról döntött, hogy októbertől kamatmentes lesz a Diákhitel2, a Diákhitel1 esetében felvehető maximális összeget pedig jövőre havi 70 ezer forintra emelik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!