Levendula és Rózsa Napok hetedszer a szegedi Fűvészkertben (+videó)

Belföld, 2020.06.28

Idén is óriási volt az érdeklődés a Levendula és Rózsa Napok iránt, amelyet a Szegedi Tudományegyetem Fűvészkertje rendezett meg a hétvégén.

Pillangó
Vasárnap délelőtt zsúfolásig megteltek a fűvészkert körüli parkolók, valamint a sor is hosszassan kígyózótt a pénztárak előtt, olyan sokan voltak kíváncsiak a már hagyományosan hetedik alkalommal megrendezett Szegedi Levendula és Rózsa Napokra. A fűvészkert egyik legnépszerűbb programjára több százan érkeztek, hogy megcsodálhassák a csodaszép lila növényt, amelynek számos hasznos és gyógyító hatású tulajdonsága ismert. De nem csak a levendula, hanem a száz számra nyíló látványos rózsák is vonzották a látogatókat.

A szervezők ugyanakkor kézműves vásárral, koncertekkel, színházi előadásokkal, ismeretterjesztő és egészségmegőrző előadásokkal és bemutatókkal várták az érdeklődőket. A felnőttek mellett persze a gyermekekre is gondoltak, hiszen vasárnap délelőtt például a Csiga Duó Gyermekzenekar szórakoztatta a legkisebbeket. Aki nem fáradt el a kánikulában és bírja a forróságot, megnézhette a csodálatos lepkeházat is, ahol a szebbnél szebb dél-amerikai pillangók csak pár centiméterre repülnek el a látogatók feje felett és mellett.  




(Webrádió)

Címkék

SZTE Fűvészkert VII. Szegedi Levendula és Rózsa Napok
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!