LMP: a nagyvállalatoknak is megfelelő részt kell vállalniuk közteherviselésből!

Belföld, 2022.08.01

Az LMP igazságos közteherviselést sürget, az ellenzéki párt ennek érdekében társaságiadó-javaslatot dolgozott ki és petíciót fogalmazott meg.

Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese hétfői online is követhető sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: ma Magyarországon az a "szégyenteljes" állapot uralkodik, hogy a nagy hazai és nemzetközi cégek egyáltalán nem veszik ki részüket a közteherviselésből.

A cégek adófizetési gyakorlata "minimális", és a költségvetés számai azt mutatják, hogy az állampolgárok által fizetett fogyasztási és jövedelemadóból 12-13 ezer milliárdot, míg társasági nyereségadóból közel 700 milliárdot irányzott elő a kormány - mondta.

Válságos időben ezek a források rendkívüli módon hiányoznak a büdzséből - mutatott rá.

Az LMP ezt a helyzetet orvoslandó társaságiadó-javaslatot dolgozott ki: 500 millió forintos nyereségig 9 százalékos adót vetnének ki, efölött 25 százalékos hozzájárulást várnának el a cégektől.

Ily módon több száz milliárd forintos pluszbevételhez jutna a kormány, és a válság költségeit nem csupán az állampolgároknak kellene megfizetni, mint most, amikor magánszemélyként minden állampolgár nagyobb arányú adóterhet fizet, mint bármelyik Magyarországon működő cég - tette hozzá.

Ez így nem mehet tovább - jelentette ki az LMP-s politikus, aki szerint a plusz bevételt épületszigetelési programra lehetne fordítani, és be lehetne vezetni - korábbi javaslatuknak megfelelően - az ötezer forintos klímabérletet is, amely minden magyarországi közösségi közlekedési eszközön érvényes lenne.

Ez valós alternatívát nyújtana az autós közlekedéssel szemben, az ársapka ugyanis nem tart örökké - jegyezte meg Csárdi Antal.

A politikus azt kérte, aki egyetért a közös teherviselésről szóló javaslatukkal, írja alá petíciójukat, mert csak úgy lehet rákényszeríteni a kormányt, ha azt látja, tömegek állnak a kezdeményezés mögött.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!