TV műsor

LMP: újabb egészségügyi közbeszerzést függesztettek fel

Belföld, 2017.10.12

Újabb uniós forrásból finanszírozott egészségügyi közbeszerzést függesztett fel a Közbeszerzési Döntőbizottság a múlt héten, miután "primitív és könnyen átlátható módon" próbálták korlátozni a versenyt az ajánlattevők között - mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján az LMP társelnöke.

Hadházy Ákos csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) által kiírt pályázat résztvevőiknek 16 kórházba kellett volna hatféle laborgépet szállítaniuk. Hangsúlyozta, hogy a laborgép fogalma nagyon tág, ezért nincs olyan gyártó vagy forgalmazó, amelyik egyszerre gyártaná vagy forgalmazná az összeset. Az állam viszont ezzel a döntéssel szó szerint kikényszeríti, hogy az értékesítési láncba kapcsolódjon be egy úgynevezett "csomagoló cég", amelyiknek nincs más feladata, csak összevásárolja a gépeket, majd azokat busás haszonnal adja tovább - bírált a politikus.

Véleménye szerint logikus lett volna megengedni, hogy a pályázók ne az összes eszközre, hanem csupán egy-egy féle laborgépre nyújtsanak be részajánlatot. Az ÁEEK kiírása viszont logikátlanul és érthetetlenül csak azt engedi meg, hogy a jelentkezők az ország egyes régióira pályázzanak, de oda minden gépet le kell szállítaniuk - mondta a képviselő.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!