Magyar Idők - Kubatov: Vizoviczkitől semmilyen támogatást nem kapott a Fidesz

Belföld, 2016.07.28

Vizoviczki Lászlótól semmilyen támogatást nem kapott a Fidesz - jelentette ki a Magyar Időknek Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója.

Az N1TV csütörtökön ügyészségi dokumentumokra hivatkozva írt arról, hogy Vizoviczki László levélben kért segítséget szabadlábra helyezése érdekében a kampányban nyújtott segítségért cserébe.

Kubatov Gábor a hírre reagálva a Magyar Idők online kiadásának azt mondta, "talán" két alkalommal találkozott a vállalkozóval, egy óvodai rendezvényen, majd a Ferencvárosi Torna Club elnökeként beszélt vele. Utóbbi megbeszélést egy országos médiaügynökség vezetője hozta tető alá az üzletember kezdeményezésére. Két téma merült fel: be szeretett volna fektetni a sportba, és a Fradiba, amitől a klub elhatárolódott, a másik téma pedig a fiatalok biztonságos szórakozása érdekében szükséges teendők volt.

Hangsúlyozta, hogy Vizoviczki Lászlótól semmilyen támogatást nem kapott a Fidesz.

Kitért arra, hogy a szóban forgó levelet az akkor éppen előzetes letartóztatásban lévő férfi ügyvédje juttatta el hozzá. A dokumentumot huszonnégy óra leforgása alatt eljuttatta a bűnüldöző szervekhez. "Nem is tehettem mást, nincs takargatni valóm, nincs mitől tartanom" - mondta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!