Magyar Levente: a magyar kormány több mint 6200 vajdasági vállalkozót támogatott

Belföld, 2017.08.02

A magyar kormány eddig mintegy 9 milliárd forintot helyezett ki a Vajdaságba a gazdaságfejlesztési programján keresztül, és ezzel több mint 6200 vállalkozót támogatott - hangsúlyozta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Szabadkán, ahol a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának újabb nyertes pályázóival írtak alá szerződéseket nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztésekről.

Az eddig elosztott összeg a teljes keretösszegnek kevesebb mint a negyede, és a következő év során igyekeznek a maradékot is szétosztani - tette hozzá az államtitkár.

Magyar Levente aláhúzta: az utóbbi majdnem két évben szinte minden vajdasági magyart elértek, minden magyar lakta településre eljutottak, így aki részt kívánt venni a programban, annak minden lehetősége megvolt erre, az információhiány miatt senki nem maradt ki.

Az államtitkár aláhúzta: első lépésként a kistermelőket szerették volna támogatni, a második lépésben azokat a vállalatokat erősítik meg, amelyek a kisebbeknek tudnak segíteni, a harmadik lépés a középléptékű vállalkozások támogatása. Ezt követően igyekeznek majd összekötni azokat a nagy- és kisvállalkozókat, akiket korábban támogattak és ezzel a Vajdaság akár a világ egyik legprosperálóbb vidékévé válhat.

Magyar Levente felhívta a figyelmet arra, hogy néhány évvel ezelőtt még senki sem gondolta volna, hogy a Vajdaságban lehetségessé válhat egy ekkora gazdaságfejlesztési program, mára pedig ez a realitás. Hozzáfűzte, az erős vajdasági gazdaság Szerbiát is erősíti, és Magyarország erős Szerbiát szeretne szomszédjának, és az itteni magyarság érdeke is egy erős Szerbia.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke azt hangsúlyozta, hogy a magyar kormány és a VMSZ történelmet ír a Vajdaságban a gazdaságfejlesztési programmal. A VMSZ megteremtette a befogadóközeget, de ehhez az is kellett, hogy az anyaországnak olyan kormánya legyen, amely nemcsak a szavak, hanem a tettek szintjén is biztosítja a szülőföldön való megmaradást és boldogulást, és létezzen a vajdaságban egy olyan vállalkozói réteg, amellyel egy ilyen programot meg lehet valósítani - részletezte a VMSZ elnöke.

Szerdán hat nagyvállalkozóval kötöttek szerződést, akik közvetlenül 140 embernek adnak munkahelyet, emellett azonban mintegy 3500 vajdasági magyar gazdának biztosítanak beszállítási és ezáltal megélhetési lehetőséget. A nagyberuházók több mint 10 milliárd forint értékben valósítanak majd meg beruházásokat üzembővítésen, tárolók és szárítóberendezések beszerzésén, valamint a méz-, gyümölcs- és zöldségtermesztésen és feldolgozáson keresztül. Néhány héten belül a várakozások szerint újabb féltucat nagyvállalkozóval köthetnek szerződést.

Szerdán egyben három új pályázatot írtak ki, amelyek keretében november végéig házvásárlásra és földvásárlásra lehet pályázni. Ezek középtávú, 50-500 ezer euró értékű beruházások - hangzott el.

A vajdasági gazdaságfejlesztési programra a magyar kormány eleinte 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelték a keretösszeget, így a hitelek és a vissza nem térítendő támogatások összege már meghaladja a 60 milliárd forintot. A 2016-2018-as időszakra vonatkozó programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, a turizmusra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezik, a cél pedig a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, illetve e folyamat visszafordítása.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!