Magyar Levente: közvetlen légijárat indul Tunézia és Magyarország között

Belföld, 2017.03.27

Közvetlen légijárat megindításáról tárgyalt Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára hétfőn Tunéziában.

Az államtitkár Tuniszból az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta, több külügyminisztériumi vezetővel tárgyalt, és előadást tartott az ottani szakembereknek a külgazdasági és diplomáciai tárca összevonásának a tapasztalatairól és a kijavított hibákról, amit nagy érdeklődéssel fogadtak.

A közvetlen légijáratok beindítását az indokolja, hogy a korábbi heti két charter járat helyett ma már hetente öt ilyen repülőgépet töltenek meg a magyar turisták. Az érdeklődés növekedését a biztonsági helyzet is alátámasztja: az ottani hatóságok kézben tartják a dolgokat, amit az is bizonyít, hogy az elmúlt egy évben nem volt a turisták ellen irányuló terrortámadás az észak-afrikai országban - tette hozzá.

Magyar Levente közlése szerint egy hét múlva hivatalos tunéziai küldöttség érkezik Budapestre a közvetlen légi összeköttetésről szóló megállapodás véglegesítésére. Várhatóan a jövő évtől indulhatnak meg a Tunisair járatai a két ország között - mondta az államtitkár.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!