Már az Aldi logói is kikerültek a volt Domus épületére

Belföld, 2022.06.30

Bebizonyosodott az, amit portálunkon korábban már többször is megírtunk, hamarosan Aldi nyit az egykori Domus áruház helyén.

ALDI  Dugonics tér A fotócellás ajtóra, valamint a homlokzatra is kikerültek a német diszkontlánc arculati elemei. Nagy meglepetés nem történt, hiszen szinte már a felújítás elejétől tudni lehetett, hogy az épületben az Aldi nyitja meg legújabb áruházát. Korábban azt is megírtuk, hogy a tervekkel ellentétben, csak néhány hónapos csúszással, előre láthatólag július közepén nyitja meg az Aldi a vásárlóközönség számára. Az egykoron a Domusnak, valamint a Tesco-nak is helyet adó épület nem volt a legjobb állapotban, az új tulajdonosnak szinte a pillérig vissza kellett bontani a földszinti részt, ahol maga az áruház került kialkításra. Jelenleg is töltik fel árúval az Aldi legújabb üzletét. Az első szinten korábban egy kínai áruház üzemelt, most úgy tudjuk egy részén a cég irodái kerülnek kialakításra, valamint a tetőtér rekonstrukcióját is elvégzi az Aldi. A Dugonics tér 8-9. szám alatti épület tehát teljesen megújult, hamarosan a vásárlók is birtokba vehetik az áruházat, bizonyosan nem kell már sokat várni rá.  

Szegeden egyébként számos élelmiszer üzletet felújítottak a közelmúltban, gondoljunk csak a Szilléri sugárúti SPAR szupermarketre vagy a Budapesti körúti REÁL élelmiszer boltra.  
(Webrádió)

Címkék

Aldi Dugonics tér
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!