Már kiásták a medencék helyét az Etelka soron

Belföld, 2018.10.12

Miután a nyár elején a Magyar Közlönyben megjelent, hogy a kormány idén 4, jövőre pedig 12 milliárd forintos támogatást biztosít a beruházás megvalósítására, az építkezés fedezete egyelőre biztosított.

Etelka sori uszoda kivitelezése Jelenleg a földmunkák vége felé járnak az új városi sportuszoda építésénél.

A földmunkák 90 százalékát elvégezték az Etelka sori uszoda építésénél, így a jövő héten ezzel a munkafázissal végezhetnek is a kivitelezők. A kedvező időjárásnak köszönhetően egyelőre tartják az ütemtervet az építők. Csanádi Zoltán, a városi beruházásokat koordináló Szeged Pólus Kft. igazgatója elmondta, hogy az ütemezésnek megfelelően haladnak a munkálatok. Elkezdték a dréncsövek lefektetését, melyek elvezetik a talajvizet, így az alapozó munkák is rövidesen megindulhatnak.

Egy tanmedence, egy bemelegítő medence, egy nagymedence, valamint két úgynevezett lazító medence lesz a létesítményben. A medencék kialakításakor mintegy harmincezer köbméter földet termeltek ki, amit folyamatosan szállítanak el a teherautók. Az Etelka soron felépülő fedett uszoda nettó alapterülete több mint 13 ezer négyzetméter lesz, nem csupán a versenyúszásra, hanem a szabadidő eltöltésére is lehetőséget fog nyújtani. Közel 1200 főt befogadó lelátója lesz a létesítménynek, és az úszómedencék mellett konditermek is a vendégek rendelkezésére állnak majd. A négyszintes létesítményhez egy körülbelül 300 személyautó befogadására képes parkoló is épül majd.
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!