Március 15. - Békemenet - Elindult a tömeg a Bem térről a Parlament felé

Belföld, 2018.03.15

Csütörtökön fél 1 után elindult a Békemenet a budapesti Bem térről a Parlament elé, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mond majd beszédet a nemzeti ünnep 170. évfordulóján.

A Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szervezőinek célja a Békemenettel az, hogy kinyilvánítsák a haza és a nemzet iránti elkötelezettségüket, és erőt, egységet és méltóságot mutassanak. Azt is demonstrálni kívánják, hogy a belső és külső ellenféllel szemben egyaránt megvédik az elmúlt nyolc év eredményeit.

A Békemenettel - amelyen sok lengyel is megjelent - azt kívánják üzenni, hogy a közép-európai népek nagyon érzékenyek a szabadságukra és a függetlenségükre. A szervezők korábban azt közölték, hogy a Békemenet nem valaki ellen irányul, hanem kiállás Magyarország mellett.

A menet elején a szervezők molinót vittek, amelyen az állt: "A haza minden előtt", valamint egy nagyméretű nemzeti színű zászlót a "Hungary protects Europe!" (Magyarország megvédi Európát) felirattal.

Az első sorban állók között volt Csizmadia László, a CÖF alapítója és szóvivője, a CÖKA kuratóriumi elnöke, Bencsik András, a Demokrata című lap főszerkesztője, Fricz Tamás, a CÖF másik alapítója és Bayer Zsolt újságíró.

A kokárdás emberek tömegében magyar, lengyel és székely zászlókat lehet látni, valamint a Békemenetre érkezők településének tábláit. Mások "Szavazz!," "Fidesz", "Április 8.", és a lengyel-magyar barátságot éltető táblákat hoztak magukkal. A tömeg a lengyel szakszervezeti föderáció, a Szolidaritás lengyel nevét ("Solidarnosc") skandálta.

A Békemenet elindulása előtt Bayer Zsolt publicista arról beszélt, hogy egész Európa megosztott, az egyik oldalon állnak a "kétdimenziós emberek", akik számára csak az egyén, a szabadság létezik, akik megfosztattak a vallási, nemzeti, családi és nemi identitásuktól, és akik azt gondolják, egyedül ők képviselik a modernitást és Európát.

Szavai szerint a másik oldalon állnak ők, akiket az előbbiek maradinak tartanak, olyanoknak, akik "kizárják magukat a modern világból és a modern Európából", akik "nacionalisták, soviniszták és fasiszták". Hozzátette, hogy ők azok, akik azokat az eszméket, értékeket képviselik, amelyektől Európa Európa lett, akik még tudják, "mit jelent Isten", nemzet, haza, család, gyermek, akik még tudják, "mit jelent a férfi és az asszony".

Bayer Zsolt Bem József lengyel szabadságharcosról azt mondta, a szabadságharc bukása után társaival együtt az Oszmán Birodalomba menekült, ahol - hogy megmeneküljön a cárnak történő kiadatás elől - felvette a muszlim hitet és Murat pasaként halt meg. Bayer Zsolt szerint a történet máig ható üzenete az, hogy "soha többé ne érkezzen el egy olyan világ, amikor az életünkért cserébe le kell mondanunk a saját hitünkről". Hozzátette: a lengyelek ugyanúgy hősként tisztelik Bem Józsefet, mint a magyarok, azonban mivel áttért a muszlim vallásra, nem nyugodhat megszentelt lengyel földben. Úgy fogalmazott: a mi feladatunk az, hogy megőrizzük temetőinket, megőrizzük a bölcsőinket és megőrizzük azt a kultúrát és civilizációt, amelyet ezeréves nemzetként megörököltünk őseinktől.

A Békemenet a Margit hídon át a Szent István körúton, a Bajcsy-Zsilinszky úton az Alkotmány utcán át a Parlamenthez vonul a központi állami megemlékezésre, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mond majd ünnepi beszédet.

A tömeg az el-eleredő esőben a Kossuth Lajos azt üzente című dalt, a székely himnuszt, a Boldogasszony Anyánkat énekelte. A vonulókat számos járókelő megtapsolta.

Amikor a tömeg eleje a Jászai Mari térre érkezett, akkor indultak el az utolsók a Bem-szobortól.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!