Március 15. - Országszerte megemlékezéseket tartottak a nemzeti ünnepen - ÖSSZEFOGLALÓ 2

Belföld, 2017.03.15

Országszerte megemlékezéseket tartottak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján szerdán.

Az Országház Kupolatermében tartott ünnepségen átadták a Kossuth Nagydíjat, a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrendeket. Áder János államfő azt mondta, hogy az egyes ember és a nemzetek sorsát nem a vakszerencse, hanem a teljesítmény, a becsületes munka és az időtálló egyetemes értékekhez való ragaszkodás alakítja.

A Nemzeti Múzeumnál tartott állami ünnepségen Orbán Viktor kormányfő Brüsszel megállításáról, a nemzeti önállóság védelmében megvívandó csatákról beszélt. Úgy fogalmazott, hogy a '48-as mérce és iránytű megmondja ma is, ki mennyit ér a haza mérlegén, elárulja, ki a hű, a hazafi, az odaadó, a bátor. A miniszterelnök előtt felszólaló Tarlós István főpolgármester azt mondta, hogy a magyarságnak ma is keményen meg kell küzdenie céljaiért, álmaiért, érdekei képviseletéért.

Orbán Viktor beszéde alatt Juhász Péter, az Együtt elnöke és a párt szimpatizánsai fütyüléssel fejezték ki nemtetszésüket, emiatt több helyen dulakodás alakult ki. A rendőrség hat esetben intézkedett. A Honvédelmi Minisztérium azt közölte, hogy a múzeumkerti ünnepségen húszezer békés ünneplő mellett 55-60 rendzavaró jelent meg.

Gulyás Gergely, a parlament fideszes alelnöke szerint a márciusi ifjak bátorsága és szenvedélyes szabadságszeretete azt jelzi a kései utódoknak, hogy érdemes ambiciózus célokat meghatározniuk.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Rétvári Bence a budapesti Bem téren tartott megemlékezésen arról beszélt: ahhoz, hogy a nemzetek ki tudjanak magukért állni, államférfiaknak és nem báboknak kell az élükön állniuk.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a Pest megyei Márianosztrán rendezett megemlékezésen rámutatott: a szabadság és a hazaszeretet ünnepe március 15., és az 1848-as hősök emléke megérdemli, hogy méltó és méltóságteljes ünneplést kapjanak.

A baloldali pártok szónokai arról beszéltek rendezvényeiken, hogy ismét meg kell védeni a szabadságot, csakúgy, mint 1848-ban.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke a Szabad Sajtó Díj átadása előtt azt hangoztatta, hogy Magyarországon nincs szabadság, testvériség és egyenlőség, míg Botka László, Szeged szocialista polgármestere közölte: Szeged az a hely, ahol rendületlenül védik a szabadságot és az igazságosságot.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke pártja budapesti ünnepségén úgy vélte, a szabadság csak a demokratikus jog és intézmények uralmával egyeztethető össze, azzal a világgal, amelyet a magyar miniszterelnök az elmúlt hét évben feldúlt.

Berkecz Balázs, az Együtt alelnöke a fővárosi Petőfi szobornál a szabadság megvédésére, valamint egy "szűk és gonosz érdekkör" elleni kiállásra szólított fel.

Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt (Liberálisok) elnöke szerint ma is él a modern, polgári, liberális Magyarország reménye, vagyis az, hogy a magyar nép ismét ki tudja vívni a szabadságát a hatalommal szemben.

Szél Bernadett, a LMP társelnöke az egykori Pilvax kávéházban tartott ünnepségén azt mondta, a függetlenség, az önrendelkezés és a szuverenitás gondolata köti össze a 169 évvel ezelőtti forradalmi eseményeket napjainkkal.

A szabadság az egyenlőség kivívása nélkül csupán az elitek kiegyezése, erre tanítja az utókort Táncsics Mihály szelleme - mondta Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke.

Majtényi László korábbi ombudsman, az Eötvös Károly Intézet vezetője az Elnököt a köztársaságnak! csoport budapesti demonstrációján arról beszélt: az 1848-49-es események tanulsága, hogy a küzdelmet még a legreménytelenebb helyzetben sem szabad feladni, akkor sem, amikor úgy tűnik, már végérvényesen elveszett a szabadság ügye.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke a magyar nép szabadság iránti vágyát hangsúlyozta a budapesti Március 15. téren tartott beszédében. Értékelése szerint az emberek több szabadságot, igazságot és anyagi biztonságot kérnek.

Számos megemlékezést tartottak a szomszédos országokban is. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára Beregszászon azt mondta, hogy a régmúlt dicsőséges eseményei a mai körülmények között is aktuális üzeneteket hordoznak. Koncsol László író Pozsonyban a forradalom 12 pontját a Tízparancsolathoz hasonlította, mondván: mindkettő olyan eszmény, amely örökké élni fog, és amelyért küzdeni kell.

A hagyományos politikai megemlékezések mellett színes programokkal is várták az érdeklődőket március 15-én. A Petőfi Irodalmi Múzeumban Barabás Miklós Petőfi-portréját is megtekinthették az érdeklődők, a budai Várban pedig kiállítások, koncertek és gyerekprogramok voltak. Az Országházban ingyenes nyílt napot tartottak, amelyen meg lehetett tekinteni a Szent Koronát. A Parlamentbe több mint ötezren látogattak el.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!