Médiatanács: országos tévék szinte minden adása megfelel az akadálymentesítési kívánalmaknak

Belföld, 2017.04.21

Az országos tévék szinte minden adása teljesítette a hallássérültek számára akadálymentesítés törvényi kívánalmait - áll a Nemzeti Média- és hírközlési Hatóság (NMHH) összefoglalójában, amely a tavalyi év második felének 4895 műsoróráját vizsgálta.

Az adatfelvételt hallássérült munkatársak végezték, valamennyi elemzésbe vont csatornánál havonta négy teljes adásnap alapján, havi rendszerességgel nyolc, illetve a negyedik negyedévtől kilenc országos médiaszolgáltató (M1, M2/Petőfi Tv, M3, M4 Sport, Duna TV, Duna World, szeptembertől az M5, valamint az RTL Klub és a TV2) programját vizsgálták.

Mint írják, a közszolgálati médiaszolgáltatók naponta átlagosan 20,2, a kereskedelmiek 17 órányi programot láttak el segédlettel, s ezzel a műsoridő 86,4, illetve 71 százalékát tették elérhetővé a hallássérült nézők számára. Összességében ez a műsoridő 82,7 százalékát jelentette.

Az elemzés megállapításai szerint segédletként a médiaszolgáltatók elsősorban teletext feliratot alkalmaztak, a jelnyelvi tolmáccsal ellátott műsorszámok aránya minimális volt. Hallássérült nézők számára is befogadható műsorszámot a második félév ellenőrzött napjain leghosszabb időtartamban az M4 Sport adott közre, 521 órában. A legalacsonyabb akadálymentesített műsoridőt a két kereskedelmi csatornánál regisztrálták - a TV2-nél 407, az RTL Klubnál 407 órányit. A félév során az akadálymentesítendő műsoridő 99,9 százalékát látták el segédlettel a vizsgált televíziók - írják, kiemelve, hogy az ellenőrzött műsorszámok hónapról hónapra jobban megfeleltek a törvényben megfogalmazott követelményeknek, a segédlet nélkül sugárzott műsorok száma csökkent.

Különböző időtartamú részleges felirathiány, aszinkronitás és tartalmi pontatlanság előfordult. A legtöbb hibát továbbra is a nem felvételről közzétett, "élő" műsoroknál tapasztalták, amelyeknek a feliratozása változó minőségben valósult meg a különböző csatornákon; a teljes elemzés jövő héttől elérhető lesz a médiatanács honlapján.

Az NMHH közleménye szerint öt médiaszolgáltatóval szemben felhívással élt, míg harminchatra pénzbírságot szabott ki heti ülésén a médiatanács; a döntéseket a műsorkvóta teljesítésének ellenőrzéséhez szükséges, a törvényben előírt havi adatszolgáltatási kötelezettség hiányos, késedelmes megküldése vagy teljes elmaradása miatt kellett meghozni.

A médiatanács a kötelezettség megsértése miatt felhívással élt egy-egy körzeti, illetve kisközösségi rádióval, egy körzeti és két helyi televízióval szemben, továbbá pénzbírság megfizetésére kötelezett öt helyi/körzeti, négy kisközösségi és hét közszolgálati rádiót, illetve tizenöt helyi, négy körzeti, illetve egy országos televíziót. A pénzbírságok 12 ezer és 314 ezer forint között mozogtak.

A testület a d1 Tv médiaszolgáltatójának kérelme alapján indult jogvitás eljárásban megállapította, hogy a Magyar Telekom Zrt.-t a körzeti közösségi médiaszolgáltatás esetében továbbítási kötelezettség terheli, és a feleket műsorterjesztési szerződés megkötésére kötelezte. Az ügyben hozott határozat felülvizsgálata a közléstől számított harminc napon belül kérhető a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál - tudatták.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!