Megerősített szolgálattal készül a hidegre az Ökumenikus Segélyszervezet

Belföld, 2018.02.23

Nagyobb létszámmal, hosszabb nyitvatartással, valamint elegendő hellyel és élelemmel várják a rászorulókat az Ökumenikus Segélyszervezet hajléktalanokat segítő intézményei a különösen hideg napokban - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.

A krízisidőszakban az utcai megkereső szolgálatok a szokásosnál gyakrabban, takarókkal, meleg ruhával, kesztyűvel, gyógyszerrel és vitaminokkal felszerelkezve keresik fel azokat, akik a hideg ellenére sem akarják elhagyni megszokott élőhelyüket - tették hozzá.

A közlemény szerint a következő bő egy héten várható extrém hideg miatt életbelépő vörös kód riasztásra tekintettel a szervezet valamennyi szociális és fejlesztő központja kiemelt figyelmet fordít a látókörében élő nehéz helyzetű családokra.

A Csepelen működő nappali melegedő nyitvatartási rendjét összehangolták a kerület éjszakai szállójának rendjével, így egész napos ellátásban részesülnek a körzetben élő hajléktalanok. Gyulán a nappali ellátó mellett éjszakai szálló is várja a hideg elől menekülő rászorulókat. Debrecenben a hétköznapokon túl hétvégén is teával és étellel várják a folyamatosan nyitva tartó melegedőbe betérőket - ismertették.

A szervezet munkatársai rendszeresen részt vesznek a városi megkereső szolgálat hétvégén is működő, reggel 8-tól este 10-ig tartó munkájában, illetve folyamatos kapcsolatot tartanak a diszpécserszolgálattal és a többi segítő intézménnyel is - fűzték hozzá.

Az Ökumenikus Segélyszervezet a közösségi oldalán közzétett felhívásában azt kéri, hogy a különösen hideg időjárás idején mindenki fokozottan figyeljen fedélnélküli és egyedül élő embertársaira.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!