Megszűnik az ingyenes parkolás, de mi jön most?

Belföld, 2021.05.21

A csütörtöki Kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely, hogy jövő hét keddtől megszűnik az ingyenes parkolás az országban. A bejelentésre sokan vártak, de az időzítéstaz önkormányzatok az időzítést nemigazán értik.

Szepark parkolás
Több szakembert is megkérdeztünk arról, mi várható a hónapok óta érvényben lévő ingyenes parkolás megszüntetésétől, ám senki se nyilatkozott szívesen erről a témáról. A többség ötletszerűnek tartja a kormány járványkezelését, főleg azért, mert a szigorításokat és azok feloldásait is igen rövid határidővel történnek.

A mostani intézkedésben például az a legrosszabb, hogy csütörtökön jelentik be, hogy keddtől ismét fizetni kell parkolásért. Ehhez meg kell szervezni a munkatársak beosztását, amihez túl rövid az idő. A helyzetet csak rontja, hogy egy hosszú hétvége következik, így több ember ünnepét tönkretették ezzel a bejelentéssel.

Az is komoly probléma, hogy a miniszterelnöki bejelentéseket követő napokban jelenik meg a rendelkezés, így a szűkre szabott határidő alatt is sok a bizonytalanság, hiszen a részletek még nem tisztázottak.

Mint ismert, a Szegedi Közlekedési Kft-nek havi 90 millió forint bevételkiesést okozott a kormány által elrendelt ingyenes parkolás, az önkormányzati cégnek pedig már milliárdos nagyságrendű a vesztesége az idén a járvány miatti intézkedések miatt. Van azonban egy jó hír is: A főváros után a megyei jogú városok között Szegeden kezdi meg négy hónapos tesztüzemét a világ egyik legnagyobb közösségi roller kölcsönzője. A Lime használatához egy mobil applikációt kell telepíteni, amelyen keresztül egyszerűen megtalálható a hozzánk legközelebbi roller.
(Webrádió)

Címkék

Lime Szepark

Galériánk

Szepark parkolás Szepark parkolás
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!